KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Hetet-havat Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Bori Erzsébet: Leveskultusz Glamour
• Szőnyei Tamás: A filmeknek megvan az idejük Beszélgetés Gödrös Frigyessel

• Kriston László: Hadüzenet nélküli háború Eurofilm
• Galambos Attila: A kényszer zubbonya Dogma-variációk: Idióták; Mifune utolsó dala
• N. N.: Dogma-filmek
• Trosin Alekszandr: Újra szól a kalasnyikov Orosz maffiafilmek
• Kovács István: Az adósságtól a gyilkosságig Lengyel bűnfilmek
• Turcsányi Sándor: Szorul a hurok Magyar bűn, magyar rend
• Forgách András: Ügyelj a lépésedre A gyilkos csókja
• Zoltán Gábor: Maszkcsók Tágra zárt szemek
• Janisch Attila: Elhagyott pokol Hűtlen remekmű
• Varró Attila: Pinokkió Bádogvárosban AI
• Karátson Gábor: Rommező, fekete lukakkal Apu-trilógia
• N. N.: Satyajit Ray játékfilmjei
KRITIKA
• Báron György: Észak, északnyugat Balra a nap nyugszik
• Varga Balázs: Traktorral portugál partokra Portugál
• Hirsch Tibor: Az ördöglakat A Millió Dolláros Hotel
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Napsugár sétány
• Kézai Krisztina: Bajnokok reggelije
• Hungler Tímea: Én és én meg az Irén
• Tamás Amaryllis: Pénzt és életet!
• Harmat György: U-571
• Köves Gábor: Hibátlanok
• Varró Attila: Öld meg Rómeót!
• Pápai Zsolt: Krokodilok bölcsessége
• Tosoki Gyula: Az asztronauta
• Kömlődi Ferenc: Árnyék nélkül
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az ember

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Senki többet

Határ a csillagos ég

Vincze Teréz

A festő fest, a pénz beszél.

 

Fehér négyzet fehér alapon, nagyon vastagon feketére mázolt négyzet alakú vászon, aranyból készült wc-csésze – művészeti aukciókon és a modern művészeti múzeumokban gyakorta találkozhatunk efféle dolgokkal, melyekről általában hajlamosak vagyunk elfogadni, hogy amennyiben ott vannak a múzeumban, akkor bizonnyal műalkotások – vagy legalábbis vannak, akik szerint műalkotások. De kik azok, akik eldöntik, hogy a múzeumban (vagy az aukciós házban) felbukkanó zöldre festett bohóccipő vagy padlóra helyezett műanyag citrom műalkotás-e.

Nathaniel Kahn dokumentumfilmje az efféle, az egyszeri múzeumlátogatót gyakorta megkörnyékező kérdésekkel foglalkozik izgalmasan, szórakoztatóan, és a nézőnek sok szabadságot hagyva arra, hogy maga fogalmazza újra a modern művészet egyik alapkérdését (mitől tarthat számot a művészet státuszára a dolog, amit látok?) különféle nézőpontokból.

A film egyik legfőbb rénye, hogy – amint ez bármely izgalmas és fordulatos filmben nélkülözhetetlen – nagyon erős karakterekkel dolgozik. A modern művészet és művészeti piac minden kulcsszereplője egyfajta sűrítményként jelenik meg a filmben: a sztárművész, az elfelejtett művész, a dealer, a gyűjtő, a kritikus, a tudós – mind-mind határozott, nagyon karakteres jegyeit testesítik meg ennek a nem teljesen kézenfekvő szabályok szerint zajló játszmának. Attól lehetnek ennyire erősek, önmagukon túlmutatóak a figurák, mert tényleg a különféle területek emblematikus alakjait sikerült kamera elé állítania a rendezőnek, vagyis a film valódi modern művészeti és művészetpiaci sztárparádé. A sztárművész szerepében például maga Jeff Koons beszél műtermében arról, hogy a segédei által reprodukált mindenféle festmények, és az eléjük helyezett tükröződő felületű kék fémgolyó (gazing ball) miként érthető az ő saját alkotásaként, habár nem a saját kezével készíti, és miféle egyedülálló műalkotás keletkezik ebben a konstellációban. Ahogy nézem a repróműhelyben szerényen mosolygó művészt, kinek fémből kiöntött felfújható nyula momentán 60 millió dollárt ér, őszintén kétségek között vergődöm, hogy akkor ezt az egészet mint visszataszító és felháborító, a kapitalizmus minden undorító tulajdonságát magába sűrítő, nevetséges átverésként kívánom-e elutasítani, vagy mégiscsak pontosan az mindez, aminek a művészetnek (többek között) lennie kell: a világ és a társadalom elé állított görbe tükör, aminek segítségével úgy ébredünk rá dolgokra, ahogy az más eszközökkel nem volna lehetséges.

A másik kedvenc figurám a Sotheby’s szépművészeti részlegének igazgatója, aki gőgös, mindentudó, a modern művészetek területén megkérdőjelezhetetlen(nek látszó) autoritással beszél arról, mi mennyit ér, s közben kezdem megérteni, miféle emberek mondják meg a festékkel kaotikusan összecsöpögtetett vásznakról, hogy mi az áruk a piacon. Piaci ragadozók ők, ahogy maga is fogalmaz: a vadászat, a hajsza érdekli a legjobban és a vad elejtése – vagyis amikor sikerül megszerezni egy kollekciót árverezésre.

A híres gyűjtő szintén lenyűgöző figura, ahogy a sokmilliót érő tárgyak között járkál lakás-múzeumában miközben kijelenti, hogy „a jó gyűjtő legbelül sekélyes, egy dekorátor” – intelligens és jó érzéke van a művészeti piachoz, de máskülönben olyan, mint egy könyvelő, aki excel-táblázatban tartja nyilván a készletet.

A kritikus hangot a művészettörténészek képviselik – egyikük megjegyzik, hogy a kortárs művészet nem más, mint luxusmárka, és az olyanok, mint Koons valójában divattervezők. Ráadásul az árveréseken elképesztő árakért gazdát cserélő művek olyan drágává válnak, hogy a múzeumok számára végleg elérhetetlenek lesznek és örökre beköltöznek a szupergazdagok luxuslakásaiba.

Természetesen a filmből nem tudjuk meg – mert nem is megtudható –, hogy mi is akkor valójában a művészet végső ismertetőjegye, s hogy pontosan hogyan is születnek az árak, de sok mindent megtudunk a modern művészeti piac kialakulásáról és a dinamizmusokról, melyek mozgásban tartják.

 

Senki többet (The Price of Everything) – amerikai, 2018. Rendezte: Nathaniel Kahn. Kép: Robert Richman. Zene: Jeff Beal. Gyártó: HBO. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 98 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14218