KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/február
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy Sándor: A múltat be kell vallani Tutajosok
• György Péter: A National Geographic verzió Tutajosok
• Bíró Zsuzsa: A színtévesztő Megjegyzés a Wallenberg rejtélyhez
• N. N.: Phőnix utca Wallenberg emlékezete
• Jeles András: Szédült kronológia Jegyzetlapok
• Zsugán István: A bűntett: szenvedélyes műalkotás Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A talány rendezője Beszélgetés Fehér Györggyel

• Dániel Ferenc: A terror szülőszobája Ördögök
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: A versailles-i fattyú Azok a lengyel ötvenes évek!
• N. N.: Az „ötvenes évekről” szóló fontosabb játékfilmek
• Kovács István: Végzetes tévedés
VIDEÓ
• N. N.: Szovjet underground
• Sneé Péter: Farkasok birodalma Szovjet underground

• Gelencsér Gábor: Magyar anziksz Az Amerika-kép
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Dalol a klitorisz Emmanuelle
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Hagyjátok Robinsont!
• Báron György: Az amerikai birodalom hanyatlása
• Zalán Vince: Kettős szerepben
• Bikácsy Gergely: A tizenöt éves lány
• Fáber András: Vénuszcsapda
• Tamás Amaryllis: Sínek a semmibe
• Lajta Gábor: Törvényes maffia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Tutajosok

A múltat be kell vallani

Lukácsy Sándor

 

„Magyarország elvégre is mívelt ország. A magyar nemzet szabadságáért és igazságáért s a haladás nagy vívmányaiért tenger vért ontott századok óta. Népe mívelt, értelmes, szelíd és munkás. Alkotmánya különösen becses és gazdag, s törvényei olyanok, mint a mívelt nagy nemzetek törvényei. Bíróságai jók, bírái tanult és mívelt férfiak. Hősei, költői, tudósai, törvényalkotói jelentőséggel bírnak az emberiség egyetemes fejlődésében.”

Ezt a nem túlzó véleményt, melyben négyszer fordul elő a „mívelt” szó, Eötvös Károly azért írta le A nagy per egyik lapján, hogy hozzáfűzhesse a szorongató kérdést: „Vajon a rég múltnak sírjából föltámadhatott-e egy pillanatra a középkor a maga sötét babonáival, erőszakos tisztviselőivel, kínzó vallatásával és ostoba boszorkány-pöreivel?”

Tudjuk a feleletet: föltámadhatott, és nem is csak „egy pillanatra”, mint az optimista Eötvös Károly hitte, hanem újra és újra. Tiszaeszlár után Pócspetri, Hortobágy, Recsk, Salgótarján: a középkor (vagy valami annál is rosszabb) föltámadásának színterei, fogalommá vált földrajzi nevek, melyek – hosszabb listából válogatva – egy-egy filmnek adtak feldolgozandó tárgyat és nevet. Az igazság órája jött el? A múltat mindenesetre be kell vallani.

Verzió. Ezzel a címmel 1981-ben Erdély Miklós készített filmet, mely a vérvád és a nagy per históriájából egy részletet ragadott ki: a fő-fő hamis tanú, Scharf Móric megdolgozásának és betanításának történetét. E filmetűd után most egy teljes film következik: Elek Judité. A film címe lehetett volna a szomorú nevezetességű tiszai falu neve, de az írói-rendezői szándéknak jobban megfelelni látszik az a cím, melyet a film kapott: Tutajosok. Elek Judit ugyanis, bár bemutatja a per krimi-izgalmú jeleneteit, ennél többet és mást akart: társadalmi képet rajzolni 1882 Magyarországának arról a népcsoportjáról, melyet a vérvád illetett. Elek Judit filmje a Kárpátok nehéz sorsú zsidóságának emlékműve.

1941-ben kerültem a pesti egyetemre. Évfolyamtársaim közt volt egy zsidó lány. Nagyon csinos, tetszett, de nem udvarolhattam neki, az Eötvös Kollégiumban ránk terhelt munka nem hagyott erre időt, így hát nem kerültünk közelebbi ismeretségbe. 1944-ben, már a sárga csillag viselésének idején, egyszer szembe jött velem az Üllői úton – sárga csillag nélkül. Amikor megpillantott engem, menekülésszerűen befordult egy mellékutcába. Mélységes szomorúság fogott el, mely azóta is bennem sajog: minek néz engem ez a lány? azt hiszi, hogy én antiszemita vagyok? hogy félnie kell tőlem? hogy őt, a bujkálót, leleplezhetem? Persze meg kellett értenem őt: alig ismertük egymást, mit tudhatta, mi lakik bennem, hogyan gondolkodom; és különben is: mit lehet tudni? Olyan országban élek, ahol azóta is mindig és mindenkor: mit lehet tudni?

 

*

 

Ebben a filmkritikában nem fogom elmondani a nagy per történetét. Megírta azt Eötvös Károly, megírta Krúdy, olvashatja könyveiket, aki akarja. Az ókori Görögországban a néző úgy ült be nagyszerű körszínházaiba, hogy előre ismerte a darab rendszerint mitológiai történetét, és figyelmét az alakítás módjára fordíthatta. Előzetes ismeretekre számított Elek Judit is. A perről csak a legszükségesebbeket közli: Solymosi Esztert, aki Erdély Miklós filmjében minduntalan megjelenik, mint Scharf Móric hazugságainak és erotikus kamaszfantáziájának tárgya, tehát az etűd egyik főszereplője, Elek Judit fel sem lépteti. Az alakítás módja nála a tutajosokat tette meg főszereplőkké.

A tutajosokról, akik a tiszai holttestet vesztükre fölfedezték, hogy aztán a hullacsempészésről kínzással hamis vallomást kényszerítsenek ki tőlük, Eötvös Károly hosszú fejezetet írt. Ez a magyar próza legszebb lapjai közé tartozik; tudományos értékű leírás egy rég eltűnt élet- és keresetmódról: hogyan készült a tutaj? milyen volt személyzetének mikrotársadalma? mik voltak a nehéz mesterség ősi fogásai? a Tisza veszedelmei? az út szépségei?

A film mindezt részletesen bemutatja, láttatja velünk, de ami Eötvös Károlynál jórészt néprajzi betét volt, Elek Juditnál maga a drámai expozíció. Olyan részletekkel gazdagítva, melyekről Eötvös Károly könyvében nem olvashatott.

Az expozíciónak még külön expozíciója van. Szépek a Kárpátok magas bércei, szépek legelőinek zöld hajlatai, gyönyörűséges a hajnal, mely tiszta sugarat vet a tájra, barátságos a kis faház, melyből kilép a pásztor (ember a havason), hogy zsidó imával köszöntse az új napot, mindezen szépségek Alkotóját. Az áhítatot azonban rémség töri meg: a hegy élen ismeretlen öltözetű lovasok tűnnek föl, menekülő kisfiú vért okádva hanyatlik el, kéz csóvát hajít, tűz emészti el a pásztorhajlékot, a zöld füvön lángoló gyapjúval birka iramlik, rettentőbb, mint Dali égő zsiráfja. Az idill szétrobban, a dráma voltaképpen megtörtént. De hátra van még a film, melyben az alföldi Tisza vöröslő egáljai emlékeztetnek majd a kisfiú vérének, s az emésztő tűznek pirosára.

Lent, a havasok alján, a megbúvó kicsiny faluban még tart az idill. Nyelvek idillje, ruszin, jiddis, magyar; barátságos szakállak és parolák; nehéz élet közös nehézségei; néhány férfi, zsidó, magyar, ruszin, tutajt ácsol, kenyérkereső útra készül. A film lassan, komótosan beszél (miként lassan siklik majd a tutaj a meg-csöndesedett alföldi Tiszán): zsidó családi ünnep, búcsúzás, közös dal, gyengéd tánc, meleg és szépséges zsidó folklór, egy nagyszerű filmművésznek a Családi kör költőjéhez méltó ecsetvonásai. Mindez, ebben a filmben, nem betét, hanem a lényeg, a múlt homéroszi lakomája, melynek már morzsáit is magába temette az idő.

 

*

 

Kincsásás című sorozatomban közzé tettem reformkori kedvencemnek, Vajda Péternek néhány írását a zsidókról, szép és rokonszenvező írásokat. A közlemény megjelenése után egy kollégám gratulált és – mintegy a zsidóság nevében – köszönetet mondott. Kesernyés tűnődéssel fogadtam szavait: minek néz engem ez a derék fiú? Irodalomtörténész vagyok én, nem filoszemita. Olyan országban szeretnék élni, ahol nincs anti és filo; ahol nem kell mérlegelnem, melyik zsidó barátom előtt mondhatok zsidó viccet, melyik előtt nem; ahol keresztény barátaim nem csodálkoznak, hogy a hazai zsidó folklórt ugyanúgy a magaménak érzem, mint a magyar betlehemeseket; ahol természetes egyenlőség uralkodik az érzelmekben; ahol végre azzá lehetek amire Vörösmarty szólított fel: „Minden ember legyen ember és magyar.” Ember és magyar – óvatoskodás, elfojtások, tilalmak, görcsök nélkül. Megérem-é legalább az új kor első sugarát? Öreg vagyok és borongó.

Az idill, a havasalji társadalmi idill is fölrobban. A tutaj elindul végzetes útjára, hamarosan a vallatások jelenetei következnek.

Lesznek, akik sokallják majd a kegyetlenséget: a veréseket, az ujjszorítást, a vízzel itatást. Pócspetri, Hortobágy, Recsk, Salgótarján után én nem tudom sokallni. Kitűnő kolozsvári kollégám, Benkő Samu esszét írt a verés történetéről; volt miről írnia. A kínzások bemutatását nem rendezői horrorfantázia sugallta, nem is Jancsó artisztikus koreografáló hajlama; meg vannak írva azok Eötvös Károly könyvében.

A per sommás előadásában egy apró termetű férfi válik ideiglenesen főszereplővé: Eötvös Károly, a zsidók védője. Sikeres védő; a per, tudjuk, a hazugságok összeomlásával, fölmentéssel végződött. Pócspetri, Hortobágy, Recsk, Salgótarján előtt még lehetséges volt ebben az országban, hogy az igazság győzzön. A múltból ezt is be kell vallani. Minden más ártó egyoldalúság volna.

A meggyötört és hazudni kényszerített tutajosoknak Eötvös Károly visszaadta emberi mivoltukat. Scharf Móric apja megbocsátott a kitagadott fiúnak. De az idill többé nem állhatott helyre. A film vége felé a szabaduló zsidókat fürdőben látjuk; a rendező szándéka szerint, gondolom, szimbolikus jelenet: a per meg-kínzott szereplői a rájuk kent förtelmet, a rágalmak és szenvedélyek gyalázatát mossák le magukról. Nem tehetek róla, nekem egy másik fürdőhelyiség jutott eszembe: az, amelyben a meztelen testekre gyilkos gázt permeteztek. A nagy per történetében a folytatásnak egyik lehetséges változata ez.

Eötvös Károly a tiszaeszlári vérvádat és perét a középkori rémségek „egy pillanatnyi” föltámadásának mondotta. Optimista volt, de reálisan nézett a jövőbe. „Nincs nemzet, amely biztos lenne arról, hogy egy szempillantásig különös izgatottság nem vesz rajta erőt, s agya a józan gondolatot s az ítélet tisztaságát rövid időre el nem veszti. A lelkeknek ma is vannak még sötét rejtekeik. Vallási túlbuzgóság, vérvád, faji és felekezeti gyűlölet ma is lappang még ama rejtekekben. Jöhet idő, amikor ezek egyike vagy másika kipattan, lángra gyűl, erőre kap s múló napokig elárasztja a társadalmat, s úrrá lesz az elmék és szívek fölött.”

Elek Judit jól tudja, mert a történelemből tudnia kell, hogy amit Eötvös Károly megjósolt, az – nem is csak „múló napokra” – bekövetkezett. Talán azért, hogy a bekövetkezéstől megóvja tutajosait, a film végén egy kivétellel valamennyit kivándoroltatja Amerikába. Jelképérvényű persze ez is!: egy kesernyés mondat a szabadságról.

A kivétel, aki marad: Herskó Dávid. Bármennyire rimánkodik a felesége, a férfi nem váltja meg a hajójegyet. A film utolsó jelenete szegényes hajlékban mutatja, családjával; az asszony tejet porcióz a gyermekeknek. A néhány lépésnyi szobácskába szorulva, zárványként, valami mégis csak megmaradt vagy inkább újra föltámadt a meggyalázott és szétrobbant idillből.

A Tutajosoknak nincs, nem is lehet semmiféle szerzői, önéletrajzi vonatkozása. Mégis: kevés filmet ismerek, mely annyira magán viselné alkotójának személyes képét, jellemének lenyomatát, mint ez. Azt merem mondani, hogy Elek Judit egyénisége és filmje olyan, mint a tej: szelíd. Ez a film lehetett volna bosszús vádirat a vérvád ellen, sikoltás a megfertőztetett anyatermészetben, dörömbölés az Isten kapujában. Nem az lett. Ez a film csöndes meditáció, emberről, országról, történelemről, szenvedésről, az idill üdvéről, mely egyszer talán osztályrésze lesz a föld fiainak.

Kedvem van idézni Somodi István bogárdi és tinódi református prédikátor Együgyű elmékhez alkalmaztatott egynéhány tanításait, 1797-ből: „... mindeneket, akár pápista, akár orosz, akár zsidó, sőt, ha pogány lészen is, úgy nézzük, mint akik velünk az isteni kegyelemnek részesei lehetnek, mert az Isten előtt nincsen személyválogatás, hanem minden nemzetségből, minden vallásból az, aki az Istent féli és igazságot cselekszik, kedves ő előtte a Jézusért. Ámen.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/02 02-04. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4271