KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/október
KRÓNIKA
• (X) : Shoot in Hungary
MAGYAR FILM
• Jancsó Miklós: Örök vadászmezők A Magyar Filmesek Világtalálkozójára
• Muhi Klára: Nagytotál Operatőrök
• Molnár Gál Péter: Miként válik valakiből vámpír? Lugosi Béla
• Kőniger Miklós: Egy elfeledett sztár Putti Lya
• Balogh Gyöngyi: Magyar románc Varrógéptől az írógépig
• Király Jenő: Magyar románc Varrógéptől az írógépig
TITANIC
• Csejdy András: New Age láger Biztonságban
• Nevelős Zoltán: Rémmese a búzamezőkről Philip Ridley két filmje
• Nevelős Zoltán: Repülő hattyúk, krokodilok Telefoninterjú Philip Ridley-vel
• Horányi Attila: Minnesängerek Szeptemberi dalok; Nico ikon
• Forgách András: Aranyhal a pokolban Benjamenta Intézet
• Kömlődi Ferenc: Fekete-fehér, igen-nem Varrat
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Na’Conxipan Részletek egy forgatókönyvből
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Image Égi manna
• Almási Miklós: A fantázia kisajátítása Megatévé
KÉPREGÉNY
• Láng István: A teremtő fürdőköpenye
• Bayer Antal: Képregény és Internet
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vak vezet világtalant Bolse vita
• Reményi József Tamás: Házilagos P. Howard A három testőr Afrikában
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Ments meg uram!
• Csejdy András: Majd’ megdöglik érte
• Schubert Gusztáv: Isten hozott a babaházban!
• Barna György: Az ördög háromszöge
• Harmat György: A hűtlenség ára
• Barotányi Zoltán: A Függetlenség Napja
• Hungler Tímea: Hárman párban
• Mátyás Péter: Twister
KÖNYV
• Báron György: Bíró Yvette: A rendetlenség rendje; Egy akt felöltöztetése
• Nagy Eszter: Erdély Miklós: A filmről
• Kelecsényi László: Truffaut – Hitchcock
• Kelecsényi László: Gervai András: Mozi az alagútban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Bíró Yvette: A rendetlenség rendje; Egy akt felöltöztetése

Báron György

„...nagy halottat temetünk. Most, hogy visszavonhatatlanul elhunyt, most látjuk, milyen óriás volt ő! Ó, boldog hatvanas-hetvenes évek, a film apoteózisa, hidegen fénylő, aszketikus aranykor!” Az idézet A komor násztól a cogito interruptusig című, eredetileg a lillafüredi konferenciára készült Bíró Yvette-tanulmányból való. Bergmani temetés: a koporsóban önnön tetemünk. Saját sírunk fölött hangzana a gyászbeszéd? Ne hamarkodjuk el a választ. Hiszen amit utolsó útjára kísérünk, az – többek között – éppen a végletes, lekerekített válaszok kora. Csábító korszak, csakugyan. A komor nász – ki tagadná – szédítőbb a cogito interruptusnál. Újabban már nem kell verejtékes munkával hódítanunk: ölünkbe hull, ami valaha elérhetetlen volt. Csak épp: a varázsa tűnt tova. A titkos, komor héjanásznak vége. Hajdan e násznak Bíró Yvette folyóirata kínált széles díványt, titkos hónaposszobát, a portálra semmitmondó feliratot téve ki, a hivatásos kéjlesők gyanúját elaltatandó: Filmkultúra.

Nem pusztán a film kultúrájáról volt szó, a kifejezés Balázs Béla-i értelmében, még akkor sem, ha e később oly mélyre zuhant periodika akkortájt szakmailag is feddhetetlen volt. A mozgókép a gondolat, a kifejezés szabadságküzdelmének vált terepévé, Keleten is, Nyugaton is. Odaát némileg frivolabban, több libertinus elszánással és nyelvújító szenvedéllyel. Nálunk-lengyeleknél, jugoszlávoknál, oroszoknál, magyaroknál – sötéten, komoran, csak Prágában engedve, amíg lehetett, a szarkazmus és irónia csábításának.

Oh, lex beaux jours! – idézi a kötet egyik írása Beckett Minnie-jét. A mozdulatlanság e boldogságáról, a szűk mozgástérben való mozgás apró örömeiről, a korlátok áthágásnak cinkos eufóriájáról Bíró Yvette-nél kevesen tudnak többet. Nála pontosabban és érzékletesebben kevesen fogalmazták meg a hatalom és az értelmiség közötti macska-egér játék finom koreográfiáját, rabtartó és áldozat egymásrautaltságát, egymást pallérozó életharcát, metakommunikációjuk bonyolult nyelvezetét, vagyis azt, amit Konrád György hivatalos és ellenkultúra összeölelkezésének nevezett. „Ha az ember arra kárhoztatott, hogy megbirkózzék a hitvány mítosszal – írja Bíró –, nem veheti semmibe annak gondolatrendszerét, szókészletét és referenciáit.”

Az aranykor azonban, amelynek temetésén együtt állunk a szerzővel, hallgatva egyszerre pátosztele és ironikus gyászbeszédét, nem pusztán a káeurópai komor nászt jelentette. Egy egész kultúra – ha tetszik: világkultúra aláhullásának voltunk-vagyunk szemtanúi. „A világot faggató, kérdező film magabiztos hegemóniáját, morális komolyságát kétkedő-hitetlen, játékosságba rejtett fanyar önfeladás váltotta fel. A nagy tagadásnak világszerte vége lett. És beköszöntenek véle új, parádés játékok, a médiakorszak paradicsoma.” A modernitás a posztmodernitásba tűnt át (inkább a zökkenő, váratlan vágás, a jump cut volna erre a megfelelő filmes szakkifejezés), a filmes rögzítést és közvetítést az elektronikus váltotta fel, a maga roppant morális, esztétikai és – Bazin-i értelemben – ontológiai következményeivel. Beteljesülni látszik Godard hatvanas évekbeli próféciája: a film élete valóban alig lett hosszabb egy emberöltőnél. „Semmi sem veszett el, csak a tisztesség” – sóhajt fel Bíró Yvette. – „Mintha minden gondolat, mondandó felszívódott volna a médium bravúr-technológiájában. Az eszközök tűzijátékának káprázatában eltűnőben a tartalom.”

E sorok írója maradéktalanul egyetért ezekkel az apodiktikus kijelentésekkel. Szerette a halottat, az újszülötthöz – kit időnként szörnyszülöttnek lát – nincs köze. Ugyanakkor tisztában van azzal is, e szavak mily sebezhetőek. Gondolat? Mondandó? Tartalom? Tisztesség? Nem saját nosztalgiaszótárunkból bűvészkedjük-e elő a megkopott kifejezéseket, mint vénlány-nevelőnők, kik morálra – saját kis mániák betartására – ösztönöznék vele a bohó ifjakat? Higgyünk benne, hogy nem: a szavak mögött még van jelentés, ha el-elhomályosul is. De ami minden kétséget kizáróan biztos és túl van a hiten, az a kétely és ellentmondás. Bíró Yvette pontosan érzi és átérzi ezt. Írásai ezért nem pusztán a veszteség dokumentumai, a leletmentés gesztusai: „a törmelékkel bánni, megmenteni, magunkkal vinni, ami a romok alá került, de hasznosítható”. Másutt megengedőbben, nyíltabb tekintettel szemléli mindazt, ami „a film trónfosztása” nyomán létrejött: „Eleinte én is, a megtagadott védelmében eltökélten, a ’régi’ híve akartam lenni, vállalva a sokak által meghaladottnak vélt hagyományokat. Időbe tellett, míg az irónia tüntető játékában többre is találtam egyszerű frivolitásnál, és tiszteletlenségében szellemet is tudtam felfedezni.” „Anélkül, hogy azonnal morális ítélkezésbe kezdenénk – olvasható másutt –, nem kellene több türelemmel vizsgálni az adás-vétel új, esetleg szokatlan feltételeit, veszteségnyereség rendhagyó egyensúlyát?”

A skolasztikus elme diadallal mutathatja ki e sorok mögött az ellentmondást. Lehet-e egyszerre a tisztesség elvesztését fölpanaszolni, s óva inteni a morális ítélkezéstől – ráadásul egyazon tanulmányon belül? Egyre valószínűbb: mást sem lehet. Ha van ez új kornak hozadéka, az éppen e felismerés. A paradoxonok beemelése a gondolkodásba. A bizonyosság és a bizonytalanság közötti finom egyensúly megtalálása. Az értékeket jelző karók leszúrása, vigyázva rá, hogy többé ne válhassanak szellemi kínzócölöpökké. Elvégre maga a tárgy végtelenül ellentmondásos – melyik nem az? –, s fogódzókat legföljebb felkínálhatunk, de nem bunkózhatjuk velük fejbe a másként kétkedőket. Bíró Yvette kötetbe gyűjtött újabb írásait ez a „termékeny kétely” hatja át. A tartózkodás a befejezett, végletes teóriáktól, a szellemi rugalmasság és nyitottság, az ellentétek lüktető játéka. A káoszra szavaz, amely – Morfint idézve –„egyszerre a rend és a rendetlenség forrása”. „Túl sokáig a rend szigorát hangsúlyoztuk – írja – és követeltük mindenekelőtt. A stabilitás illúziója azonban régen megszűnt. Igazán átéltük, micsoda teher a tézis dogmája a kihívó rendezetlennel, a kavargóan mozgalmas állapottal szemben. Rend és rendetlenség együtt és egymással hadakozva hatnak a műben. A paradoxon, úgy látszik, feloldhatatlan, ez az ereje.”

E sorok olvastán Roland Barthes példája rémlik föl, aki utolsó könyve, a Világoskamra előszavában megejtő őszinteséggel vall arról, hogyan jutott el a bizonyosságtól a kételyig, az állítástól a kérdésig, a rendszertől a rendszertelenségig, s ezzel párhuzamosan a tudós szakkönyvektől a rugalmas és szubjektív esszéműfajig. Aligha véletlen, hogy a hajdan filmesztétikai tanulmányköteteket publikáló Bíró Yvette újabban esszéket ír. A modern esszé legjobb hagyományainak folytatója. Esszéi egyszerre könnyedek és súlyosak, olvasmányosak és gondolatébresztők. Rájuk is igaz, amit Lukácstól idéz e műfajtól: „büszkén szegezi szembe a maga töredékességét az egzakt tudományosság kicsinyes teljességigényével és az impresszionisztikus keresetlenséggel egyaránt”. Ritka erényük a stílus hajlékonysága és pontossága, mely jelentéssel tölti fel a nyelvet, jótékonyan különbözve mind a zsurnálkritika fecsegésétől, mind a tudományosság száraz és jelentés nélküli szómágiájától, vagyis korunk írásos közlésmódjának mindkét ritualizált metanyelvétől. A nyelv az érzékenység tükre. Bíró Yvette nem pusztán a kulturális átrendeződés egyik legeredetibb krónikása. Az egyes filmekről írott kisesszéi iskolapéldáját nyújtják annak, hogyan lehet egy műhöz nyílt és megértő szellemmel közeledni, egyszerre beléhelyezkedve annak kontrextusába, s megőrizve a józan kritikai kívülállást.

 

*

 

A szerző érzékenysége talán nem független attól, hogy maga is aktív részvevője volt a korabeli filmcsinálásnak – tehát, ahogy mondani szokták, a barikád mindkét oldalán megfordult –; jelenleg is filmkészítőket tanít. Ez utóbbi tevékenység izgalmas és tanulságos dokumentuma a Marie-Geneviéve Ripeauval, továbbá tucatnyi-szerzőtárssal közösen létrehozott kötet, az Egy akt felöltöztetése, mely Bíró forgatókönyvírói kurzusainak anyagát, módszerét és sikerültebb termékeit osztja meg velünk. Felszabadító olvasmány e könyvecske, amely egy-egy talált tárgyat – festményt, fotót, helyszínt, újsághírt, mesét – fölhasználva indítja útjának a hallgatók – Pilinszky kifejezését blaszfemizálva – „teremtő képzeletét”. Közép-európai értelmiségiek – különösképp filmesek, írók, tanárok – számára elsősorban azért felszabadító e kurzusok emlékeinek katalogizálása, mert józanul és hűvösen demisztifikálja az alkotás processzusát. A művészi tevékenységhez nálunk misztikus-ködös képzetek tapadnak. A művész amolyan ihletsújtotta figura, kinek megvilágosodása támad, fejéből, mint Zeuszéból Pallasz Athéné, pattan elő a remekmű, ájult révületben. Történelmi kataklizmák nyomán jött létre a Magyar Pimodán, melynek tereit dúltkeblű váteszek járják. Ez is művészet, bizonyosan, de nálunk mintha háttérbe szorulna mindaz, ami belőle munka, kézműves csiszolás, rutin, gyakorlás, mesterség és fáradság, vagyis: ami tanulható és tanítható. A Bíró-féle gyakorlatok nem a technikát kívánják fejleszteni. Céljuk nagyratörőbb. A képzelet az, ami fejleszthető és fejlesztendő – állítja a szerző. Rendszeres gyakorlat kell hozzá, értő vezető, termékeny kiindulópont. Amerikaiasan prakticistának hat talán a kötött írásgyakorlatok e módszertana. A példák azonban, melyek a kötetben olvashatók, meggyőzőek. S miért is ne lehetnének azok? Ki vitatná, hogy külső sugallatra is megtáltosodhat a képzelet? A filmnovellákat, s magát a metódust ugyanaz a játékosság, jóleső nyitottság hatja át, mint Bíró Yvette esszéit. Lehet, e képzeletgyakorlatok nem remekműveket teremnek. De a makacs gyakorlás legalább annyi eredménnyel kecsegtet, mint a múzsa csókjára való várakozás. Fáradságos, az kétségtelen: állandó készenlétet, folyamatos szellemi erőfeszítést követel. De aligha takaríthatjuk meg, ha becsületesen akarunk eljárni és a dolgok mélyére kívánunk hatolni – ez e két fontos könyv egybecsengő tanulsága.

 

 

BÍRÓ YVETTE: A RENDETLENSÉG RENDJE – CSERÉPFALVI

BÍRÓ YVETTE: EGY AKT FELÖLTÖZTETÉSE -OSIRIS


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=379