KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

In memoriam Schiffer Pál

Egy körültekintő ember

Andor Tamás

Schiffer a nehezen talpra állók útján volt szemtanú. Cigánysors, munkanélküliség, kényszervállalkozás: mindig időben szólt.

 

Schiffer Pállal nem voltunk testvérek, mégis együtt láttuk meg a világot. Jóvoltából, nyughatatlan szervezőkészsége segítségével beutaztuk Japánt, Norvégiát, Angliát, a Szovjetuniót és Kuvaitot, voltunk a Kanári-szigeteken, és bár Vietnamba nem vihetett magával , azért a Németfalu határában megbúvó erdei cigánytelepen és Miskolc, Hajdúböszörmény indiai nyomorúságot idéző telepein mellette lehettem.

Külföldi útjainkon a „magyar divat” sikereit színesben, és mintegy mellesleg az ottani világ számunkra elérhető jelenségeit fekete-fehérben dokumentáltuk. Ez volt a hatvanas évek végén.

Aztán talált itt a közelben, valahol a teste és a lelke közti félúton egy népet, amelynek sorsa mélységesen érdekelni kezdte, és ennek a sorsnak kutatása közben észrevétlen rakódott vállára a felelősség, egy dokumentumfilm-rendező hivatástudata.

Egy anglomán eleganciával öltözködő, ízig- vérig szociáldekmokrata, városi értelmiségi, bőrkesztyűs jobb kezében mikrofonnal, szabad kezével kamerámnak intve, bekopogott egy putri ajtaján. Így kezdődött.

Így kezdődött az a jelentős életmű, mely a hatalom által nem szívesen taglalt „cigánykérdés” ingoványos talajára merészkedik. Az előítélettől fertőzött közgondolkodás ma sem szívesen néz szembe ezzel a gonddal.

Pedig Schiffer Pál időben szólt.

Kemény István, Solt Ottilia, Juhász Pál, Magyar Bálint, Havas Gábor és sokan mások támogatták filmjeit és alapozták meg szociológiai kutatásaikkal azok hitelét, de az embert a tények mögött Schiffer látta meg, a Jánosokat és Gyurikat ő hozta érzelmi közelségbe azokhoz is, akik talán sohasem hitték, hogy érintheti őket a kisebbség gondja és egy barna bőrű fiatalember megejtő mosolya, vagy egy derekától a földig lógó konyhakéssel sárban ballagó, meztelen kisfiú látványa feszegetheti előítéletük kényelmes páncélját.

Amikor kezdtük a dokumentumfilmmel való kacérkodást, a műfaj jelesei (nyugaton) már rendelkeztek azzal a technikával (könnyű kamera, világítás, érzékeny nyersanyag, pénz) amellyel egy valós élethelyzet megközelíthetővé vált számukra. A megközelített helyzetben pedig, a valós életritmus zavarása nélkül lehetett a szereplő arcot fotografálni.

A mindenható arc, a beszélő fej, akkor vált a dokumentum-műfaj rendkívüli hatásokat biztosító eszközévé, és ma már, mikor ezt az eszközt végzetesen devalválni kezdi a videó olcsósága, ma már szinte hihetetlen, hogy milyen lenyűgözve néztük hosszú percekig, a vallomásában hiteles arc csodáját. Ez a „találmány” megváltoztatta a fikciós filmművészet egészét is. A kamera mozgatásától, a világítástól, a natúr szereplők alkalmazásától, a természetes arcról titkokat leső színészi játékig sok mindent befolyásolt a dokumentumfilm párhuzamos fejlődése, és goromba hibát követ el az, aki azt hiszi, hogy a jövőben mellőzhető ez a tanulság.

Schiffer Pál, aki talán egyetlen alkalom kivételével nem kísérletezett a fikciós film műfajában, életművével hozzájárult a fenti kölcsönhatások érvényesüléséhez. Végigjártuk a nehézkes technika révén kezdetben nagyon rögös utat. Dögnehéz műtermi kamerát ellensúlyokkal vállra szerelve közelítettünk meg pedagógusokat egy róluk szóló film forgatásakor, hogy a tanteremben, a megtartott előadás utáni izgalomban, azonnal megszólítva, leültetés nélkül beszéltessük őket gondjaikról. Máskor titkon előre bevilágított helyszínen próbáltunk „lesett kamerával”, teleobjektívvel a valóság nyomába eredni, és közben mindent elkövettünk, könyörögtünk az új, a könnyű, 16 mm-es technika bevezetéséért. És amikor az megérkezett, az elsők között voltunk, akik kézbe vehették a csodálatos lehetőségeket adó 16-os Arri-B1 kamerát.

És felszálltunk a FEKETE VONATRA.

Schiffer Pali elintézte az engedélyeket, aztán azt mondta, hogy hunyjuk be a szemünket és ugorjunk bele. De közben nagyon is nyitva kellett tartanunk azokat a bizonyos szemeket, amelyeket könnyen kiverhettek volna. A Fekete Vonaton utazott, hétvégeken oda-vissza, a vándormunkások sötét tömege, a család viszontlátásának részeg várakozásában, vagy éppen az elválás dühében. Sok esetben háromszáz kilométert bumliztak az ország különböző építkezéseihez segédmunkára. Az „odvas farakásként”, egymás hegyén-hátán alvó emberek tömegébe vetettük magunkat, és az összehányt, mocskos kupék mélyén megszólaltattuk azokat, akik hajlandónak mutatkoztak sorsukon elmélkedni. Schiffer rangot adó, első igazi sikere lett ez a film. Bódy Gábor, akkor még titkos zseniként, úgy értékelte a művet, hogy kimondta: „Nagy tett, hogy tágra nyílt szemmel, a legnagyobb látószöggel meri nézni a világot, nehogy lemaradjon valamiről”.

Még hályogkovácsok voltunk.

Felderítetlen terepre mentünk a vonattal, két napunk volt összesen a forgatásra, sokat kockáztattunk. Schiffer bátor volt, sikerült. Soha többé nem csinált gondos előkészület, terepismeret nélkül filmet. A Fekete Vonat sikere, a film révén megpillantott világ örökre eljegyezte a dokumentális felelősséggel.

A Faluszéli házak és a Mit csinálnak a cigány gyerekek? előkészítése közben ismerkedett meg Cséplő Gyurival.

Ezekre az előkészítő, felderítő utakra nem mindig mentem vele, bár a forgatást megelőzően ragaszkodott hozzá, hogy kétszer-háromszor az operatőr is ismerkedjen a helyzettel, mi több, időnként üres kamerával szoktattuk hozzá az embereket a filmforgatással járó felhajtáshoz.

Cséplő Gyuri felfedezésekor felejthetetlen örömmel újságolta, hogy olyan embert talált az egyik erdei telepen, akit intelligenciája, derűje, ambíciója egy rendkívüli film főhősévé tehetné.

És elkezdte ezt a filmet kitalálni. Hétről-hétre látogatta a telepet, a családot, a falut és a megyét , megismerte Cséplő kitörésvágyának összes eredőjét, a telepen vitt szerepének motívumait, a fiú tekintélyének erejét és gyengeségeit, családi körülményeit, asszonyának különös befolyását emberének viselkedésére és mindent, amit egy nadrágos civil megtudhat egy erdei telepi cigányfiúról és környezetéről.

Belevágott. Olyan filmet akart csinálni Cséplő György életének döntő periódusáról, amelyben minden úgy történik, ahogy a főhős akarja. Tehát akkor megyünk Pestre, amikor ő indul, és akkor megyünk vissza, mikor ő akar visszamenni. Akkor visszük orvoshoz a testvért, ha ő aggódik érte, és akkor megyünk kocsmába, ha Cséplő be akarja bizonyítani, hogy nem szeretik őt a „parasztok”.

Megszületett a szituációs dokumentumfilm, azt hiszem, Schiffer nevezte így először ezt a művet. És álljunk meg egy pillanatra. Egyidejűleg készültek az úgynevezett budapesti iskola dokumentarista hitelességre törekvő, értékes, műfajteremtő alkotásai. De. Többnyire megírt, kitalált történetekben, „natúr szereplőkkel” rögtönzött szövegekkel, rögtönzött indulatokkal dolgoztak. Olyan helyzetekben, amelyekbe a szereplők a maguk civil indulataival, nem egyszer színészek a maguk redukált eszközeivel próbáltak beilleszkedni a kamera jelenlétében.

A Schiffer-film mást akar.

Cséplő Gyuri elhatározta, hogy felmegy Budapestre szerencsét próbálni, dolgozik, aztán magához hívja a feleségét, ha már gyökeret vert, és akkor majd más fiúk is követik őt, akiket majd ő megsegít, és akkor boldogulnak a többi családok, és minden szép lesz. A film ennek a kitörési kísérletnek hűséges követésére vállalkozik. A siker, vagy a kudarc, a dialóg, a monológ, a következő lépés nem kitalált, hanem Cséplő akaratának következménye. A filmes érdek csak lehetővé teszi, hogy megélje elképzelt vagy tervezett helyzeteit. Cséplő a kamerához annyira hozzászokott, hogy a jelenetekben szabadjára engedett indulatait természetesen vette igénybe, valamely adott céljának eléréséhez, érveinek felsorolásakor. Megtörtént, hogy a forgatás bizonyos fázisában maga kért „beszélgetést a kamerával”. Mintha egy pszichológusi díványon szerepelt volna.

A film konstruáltnak tűnő, záró képsora is, melyben a két fiú útnak indul, Cséplő mondatára épül: „Talán majd újra megpróbálom.” Cséplő Gyuri felejthetetlen hőse egy nagy felelősségérzettel dolgozó, a kisebbség sorsáért elhivatottan érdeklődő rendező filmjének.

És ez a rendező a rendszerváltás rendezkedő rendezetlenségében sem fordult a könnyebbik útra. Úgy gondolta, hogy ha már félig lejárta a lábát az igazságért, akkor miért ne járja le egészen.

Vietnamból is hozott nyavalyát, de amit itt látott maga körül, abba betegedett bele. A nagy fordulat a Videoton-sztori sorozatában évekig tartó oknyomozás után szemlélhető. És a hosszasan elemző művek „melléktermékeként” megint megszületett valami, amelyben, cseppben a tenger, jelentkezik tetten érten mohóságunk, gyengeségünk és kiszolgáltatottságunk, függetlenül attól, hogy egy diktatúra zavarosa halászik bennünk, vagy mi halászunk a „szabadság” zavarosában.

Az Elektra film a piacon vállalkozó ember egyáltalán nem görbe tükre.

Az utcára löknek egy csapat embert, valamikori brigádot. Barátokként elhatározzák, hogy nem hagyják magukat, összefognak, és volt brigádvezetőjükkel az élen Kft-t alakítanak. És a vállalkozásba belebukik a gyenge, kihasználtatik az élhetetlen, felőrlődik a tehetségtelenebb, belebetegszik az érzékeny, és meggazdagszik az élelmes, aki lelkileg belerokkan a saját élelmességébe, de talán kigyógyul abból, mert meg tudja fizetni a gyógymódokat.

Schiffer Pál meghalt 2001 októberében.

Úgy talált hivatásra a filmkészítésben, hogy megpróbálta feltenni a hátránnyal indulók sorskérdéseit és kiemelte azokat, amelyek megmozdíthatják a lelkiismeretet. Érzelmeket kavart, barátokat szerzett és persze ellenségeket. Sem hatalomnak, sem piacnak nincsen szüksége ilyen kérdésfeltevőkre. De szükségünk van nekünk, embereknek, akik ott állunk egy kocsma mocskos padlóján félrészegen, és azt vicsorogjuk egymás szemébe, hogy „Nem szabadna beengedni ide titeket, mert lejártok a dögkútba, lementek a dögkútba dögért…felszeditek a parkettát… idegenek vagytok” – és közben locsolgatjuk sörünkkel a gyűlölet falatjait.

Schiffer Pali bízott a közvetett hatásokban, hogy műfajának művelőjeként használhat, változtathat. Ha kell, össze kell facsarni a szívet, ne svenkelj el a könnyekről, a vérről, az igazság szemérmetlen, és csak a szemérmetlen igazság katartikus!

Hitt ebben. A mindig új bajokban nehezen talpra állóknak útján volt szemtanú, és kimondhatom, hogy vallomásai keveseknek nyújtanak felmentést. Nem volt olyan alacsony szemöldökfa, ami alá ne hajolt volna alázattal, ha közelebb akart kerülni ahhoz az emberhez, akinek a sorsát példaként kutatta. Mikor leült a porba, és a vedlett vályogfalnak dőlve beszélgetett, vagy játszott a köréje gyűlt gyerekekkel, akik valami mélységes ösztönösséggel vonzódtak hozzá, nem akartam elhinni, hogy ez ugyanaz az ember, aki a pincért kioktatta, ha kemény volt a reggeli lágytojás.

A pedagógus filmet nem engedték bemutatni, mert lényegében kimondta, hogy csak hülyék és néhány megszállott marad a tanári pályán, ma újra forgathatna pedagógusokkal, ha volna még egy élete, mert tanárian megszállottnak kellett lennie, mikor összeszorult szívvel kosárba dobta a fontos perceket, hogy megtarthassa a fontosabbakat, mikor a dokumentumfilmezés hálátlan útjára lépett.

Jelenségek és folyamatok rajzolódnak ki életművében. Pártfogoltak és elhagyottak, sodródók és megalázottak arcképei jelennek meg olyan összefüggésekben, amelyek nélkülözhetetlenek lesznek az utókor számára. És ha lesz olyan utókor, melyet érdekel a megtett út, akkor nem kerülheti el, hogy Schiffer munkáihoz forduljon.

Ő hitt egy ilyen utókorban. Anélkül, hogy direkt módon, aktívan politizált volna, családi hagyományokat is őrizve állt a baloldalon, a méltányosabb jövőt keresők oldalán. Az ő igazságaikat keresve ápolta, menedzselte Simó mellett a Hunnia dokumentumfilm készítő műhelyét. Tanított, filmklub-mozgalmat vezetett, és még betegen is keresett megvívható csatákat.

Olvastam valahol: „Mikor a hatalom vagy az érdek az igazsághoz való hűséget nem támogatja, olyankor az igazat kimondó politizál, mert ha megússza élve, akkor cselekvése megkezdi a világ megváltoztatását”.

Schiffer Pál megpróbálta megváltoztatni a világot.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 17-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3523