KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Utánpótlás

Reményi József Tamás

Viszontlátjuk majd valamelyik hónaljspray-hirdetésben.

 

Keresik az Álomlányt. A jelentkezők közt akad hároméves is, de nincs benne hiba, ruhája, frizurája, sminkje ugyanúgy álomszerű, mint a nagyobbaké. A nagyobbak akár tízévesek is elmúltak már, rutinos öreg rókák, sok-sok szezon van a hátuk mögött, edzőkhöz járnak, több ezer kilométernyi zarándokutakat téve a show-iparosok legjobbjaihoz, két edző között pedig az anyjuk tanítja őket. Mit tanítja: dresszírozza, gyötri, gyilkolja, mintha egy elmúlt ifjúság minden dühe, kielégületlensége, kudarca belezúdulna a jövendő ifjúság sikerébe. Márpedig a siker itt van, elérhető közelségben, hiszen kéznél egy bábu – a saját gyerek –, akit csak ki kell festeni, bele kell bújtatni bonsai-nagyestélyibe, hamupipőkés körömcipőbe, póthajat kell rá varázsolni kiskorúakra szakosodott fodrászok kínzókamráiban, be kell idomítani a brodwaymunkások vénséges vén mozgássémáira és a hollywoodalkalmazottak fergetegesen szegényes mimikájára, s íme: megnyílhat a karrier hetvenhét szobájának első ajtaja.

Gyötrelmesen jó a Discovery Channel riportfilmje az amerikai gyermek-szépségversenyek világáról. A tengernyi ízléstelenség mögött unatkozó és ádáz háziasszonyok sorakoznak, kőkemény torzulatok, a legdöbbenetesebb mama ábrázata egy anti-feminista mozgalmár és egy adóellenőr elszántságát ötvözi. Igényeiket természetesen kiterjedt üzletág szolgálja ki, rendezvény-szervezők, reklámirodák, zsürorok hada él meg belőlük. „Sokan a házukra kölcsönt vesznek föl, hogy indulhassanak” – tájékoztat egyikük. „Húszezer dollárt költöttem az első hét évben” – mondja a másik. Verseny verseny hátán: „Amerika legszebbje”, „Cukibabák”, „Totális Miss”. Az ügynökök álszentségét – „fő a szórakozás, a játék!” – az anyukák céltudatosabb mentsége sajátosan mérsékeli – „jót tesz neki a versengés” –, mintha a kicsikart „teljesítménynek” bármi köze volna a nyomorultak személyiségéhez. „Ne feledj a bírákra mosolyogni!” – hangzik újra és újra a tanács, hadd tanulják meg a gyerekek idejekorán a produkció és az érvényesülés bonyolult összefüggését.

Az anyukák e tekintetben is megtesznek minden tőlük telhetőt, eszközökben nem válogatva lobbiznak („sok a durva, neveletlen szülő” – sziszegi az adóellenőr), mígnem a helyi vetélkedőkön át a körzeti versenyekig, s talán egészen az országos seregszemléig jutnak, na de ott már egyenesen „kampányolni” kell. Mint sok kicsi halálfej, úgy vicsorognak hát a mosoly-parancsra szegény áldozatok. Kétségtelen, amelyikük ennek ellenére őszinte bájt tud mímelni – ezerből egy –, az tehetséges, s viszontlátjuk majd valamelyik hónaljspray-hirdetésben.

De még az is lehet, hogy az Oscar-díj gálán. Az a kitüntetett hölgy például, aki az idei díjkiosztón lépni is alig tudott hercegnői jelmezétől akinek, Aphroditét idézni hivatott kontyával kétszer akkora volta a feje, mint amekkorát forgatni lehet, és a végre kiélvezhető diadal házmesterlányos mámorában le sem lehetett rángatni a pódiumról – minden ízében a Children’s beauty ízléstelenségét sugározta. Nem a spirituális teljesítmény öröme tombolt itt, hanem ama rettenetes brusztolás elégtételéé, amelyet az érvényesülésbe fektettek.

Hasonló maskarában állt, álldogált az Álomlány-verseny eredményhirdetése utáni űrben egy kislány – ő nem kapott díjat. (Külön tanulmányt lehetne szentelni az impozáns trófeák esztétikai jellegzetességeinek, természetesen sokszorta nagyobbak, mint egy Oscar, a házba lépő vendég már messziről láthatja, hogy „hát ez milyen gyönyörű!”) De a legnagyobb csapás ezután következik: végig kell néznie, ahogy mamácska őrjöng, zokog, toporzékol a nyilvánvaló igazságtalanság miatt. Veszekszik a zsűrivel – az ő érdekeiért, amelyeket gyerekként még csak homályosan ismer. Ő inkább örül, hogy túl van rajta, s állítja, hogy noha „az anyukák gyakran veszekednek, mi nem, mi barátok vagyunk”. (Talán valóban így érzi még, „barátnőjét” inkább díjainak rögtönzött leltára foglalkoztatja.)

Ezt az érzelmi igényt ilyen körültekintő, profi szervezésben nem is hagyhatják figyelmen kívül, s nyomják a kísérőszöveget: „Szépségednek belülről kell jönnie!”. Itt aztán semmit nem átallanak. S amikor a korai üres szerepek rettenetét a „szórakozás” és a „versenyzés” ürügye mellett e lélekemelő szlogenek fokozzák (illendően szajkózzák őket a rúzsos kicsi szájak), már elő is állt a majdani felnőtt, aki felkészült lélekkel fogadja saját tükörképét a rázúduló vizuális szolgáltatásban. Vevő vagy eladó lesz-e benne – mindegy.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/05 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3323