KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Operett és foxtrott Emigránsok

• Schubert Gusztáv: Virtuálfrász Dr. Caligaritól Mr.Smith-ig
• Kovács Marcell: Agyfürkészők Amerikai paranoia
• Nevelős Zoltán: Maffia, korrupció és magányos hősök Olasz paranoiafilm
• N. N.: Maffia és paranoia
• Varró Attila: Walker, mon amour Kultuszmozi: Point Blank
• Hungler Tímea: Magányügyek Szingli-stílus
• Vágvölgyi B. András: Elvirágzó vágy/álmok Fitnesz-fasizmus
• Horeczky Krisztina: Párnafilm Nők a moziban
• Vaskó Péter: Terézanyu mozija Beszélgetés Bergendy Péterrel
FESZTIVÁL
• Báron György: A nagy zabálás Mediawave
• Pápai Zsolt: A kép színeváltozásai Brit Filmnapok

• Takács Ferenc: Cloyne püspöke moziba megy Beckett és a Film
KÖNYV
• Kovács István: A vasember kora Andrzej Wajda: A film és más hívságok
• Csantavéri Júlia: Vágtában Dobai Péter: Angyali agresszió
• Kelecsényi László: Barátkozás a káosz démonával Bíró Yvette: Nem tiltott határátlépések
KRITIKA
• Beregi Tamás: Forduljon Smith-hez Mátrix – Újratöltve
• Nyírő András: A promo veled van Mátrix-kampány
• Győrffy Iván: Agyhalál Naqoyqatsi
• Békés Pál: v + f Adaptáció
• Horváth Antal Balázs: Spanyol rulett Intacto
• Ádám Péter: Állat az emberben Véresen komolytalan
DVD
• Pápai Zsolt: Fegyverre feszítve Terrence Malick: Sivár vidék
LÁTTUK MÉG
• Hungler Tímea: A vonzás szabályai
• Takács Ferenc: Birtokviszony
• Köves Gábor: Azonosság
• Dóka Péter: Egy csók és más minden
• Vaskó Péter: Tulipános Fanfan
• Csillag Márton: Londoni csapás
• Tosoki Gyula: Halálosabb iramban
• Csillag Márton: Több a sokknál

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szingli-stílus

Magányügyek

Hungler Tímea

Az elmúlt évtized mozija felfedezte magának a szinglit, a fiatal, rámenős, de magányos hőst/hősnőt, aki a karrierért, jólétért, függetlenségért olykor egyéni boldogságával fizet.

 

 

 

„A történelem zabigyerekei vagyunk.

Nincs se célunk, se helyünk. Nincs

világháborúnk. Nincs válságunk. A

mi háborúnk szellemi háború. A mi

válságunk, az életünk.”

Harcosok klubja

 

 

Hajdanában vénkisasszonynak, agglegénynek nevezték őket, aztán a nyolcvanas években már a yuppie névre hallgattak, mára az angolból átvett szingli elnevezés illeti azokat a huszonéves és harmincas fiatalokat, akik bármennyire is keresik, de sehogy sem találják az igazit, ennek hiányában pedig kénytelenek a munkájukkal intim kapcsolatba lépni. Tudom, a kijelentés komoly vitára ingerel – a legtöbb, a jelenséget elemző szociológiai, pszichológiai kézikönyv szerint a tétel pont megfordítva igaz, az egyedülálló harmincasok klubjának semmi köze magányos elődeikhez, a szingli olyan magasan kvalifikált, általában jól kereső, önálló egzisztenciával, komoly szakmai sikerekkel büszkélkedő fiatal, aki nagyon is jól érzi magát a bőrében, és semmi pénzért nem adná fel függetlenségét, valamint nárcisztikus életszemléletét az olyan atavisztikus intézményrendszerek kedvéért, mint a házasság vagy a gyermekvállalás.

 

 

Párja nincs

 

Miért akkor a vászon és a képernyő jómódú, munkájában sikeres, magánéletében azonban kudarcot kudarcra halmozó számos fiatalja? Vajon azért nincs párja a szinglinek, mert sokat dolgozik vagy azért dolgozik olyan sokat, mert nincs párja? És egyáltalán, ha sikeres, miért kesereg annyit sanyarú sorsa felett? Miért hiányoznak a filmvászonról a tévé magazinműsoraiból, az újságok címlapjairól megismert öntudatos, céltudatos, kiegyensúlyozott, boldog szinglik?

Hollywood érzékeli ugyan az új társadalmi réteg jelenlétét, de ugyanolyan ambivalens módon közelít hozzá, mint maga a társadalom. A szingli a munka világának és a családi elvárásoknak a kereszttüzében sínylődik, az átmenetei kor gyermeke ő – környezete a kor követelményeihez igazodva egy részről elvárja tőle, hogy több diplomája legyen, nyelveket beszéljen, megálljon a saját lábán, önálló háztartást tartson fenn, sztahanovisták módjára bírja a munkát, más részről azonban a jól bevált, nemére jellemző összes sztereotípiát is számon kéri rajta: család, gyerek, kiegyensúlyozott párkapcsolat. Lássuk be, mindez, különösen egy nő számára, akinek még azzal az ellentmondással is meg kell birkóznia, hogy egyszerre kellene a munkájára vonatkozó maszkulin (céltudatos, agresszív, kezdeményező, független etc.) és a biológiai nemére vonatkozó évszázados hagyományokra visszatekintő feminin (visszahúzódó, passzív, emocionális, önállótlan etc.) jellegű kívánalomnak eleget tennie, kissé nehezen teljesíthető.

A szingli hogy megfeleljen minden elvárásnak, össze-vissza kapkod, magánéletére vonatkozó kínos beszélgetéseket folytat az anyukájával, az apukájával, a szomszéd nénivel – akik életképtelensége bizonyítékául mind össze akarják boronálni valakivel – ha azonban munkáról van szó, határozott, céltudatos és elsöprően magabiztos. (Jennifer Aniston, a sikeres reklámszakember a Mint-a-kép című filmben olyannyira elunja a munkatársai sajnálkozó kérdezősködéseit és a válaszadás kínos kötelezettségét, hogy inkább kreál magának egy virtuális vőlegényt, aki virágcsokrokat, bonbont küld szerelme jeleként a munkahelyére, sőt idővel még el is jegyzi őt.)

A múlt és a jelen a szingli összezavarodott lelkéért küzd, aki, hogy oldja a kettős elvárás okozta feszültséget, mindenféle neurózissal küszködik, táncos lábú csecsemőkről hallucinál, mint Calista Flockhart (Ally McBeal, 1997-2002), betegre eszi és issza magát, mint Renée Zellweger (Bridget Jones naplója) vagy a munka megszállottjává, szakkifejezéssel élve workaholic-ká válik, mint Jenna Elfman (Ég velünk!).

A legtöbb, a filmekben és a tévében szereplő szingli a vígjátékok különböző válfajaiban bukkan fel – többségük romantikus komédiák (Bridget Jones naplója, Mint-a-kép, Bazi nagy görög lagzi, Egy fiúról, A csábítás elmélete), szituációs komédiák (Jóbarátok, Tea), vígjátéksorozatok (Ally McBeal, Szex és New York) főszereplője. A vágyott szingli életforma nevetség tárgya volna?

Nem az életforma komikus, hanem a keserédes iróniával szemlélt egyedüllét. A szingli a magányossága miatt válhat a romantikus filmes zsáner főszereplőjévé; életstílusa, pozíciója dramaturgiai szempontból elhanyagolható. Miközben Ally McBeal szerencsétlenkedésein, Bridget Jones önsajnálatán vagy Hugh Grant piperkőc viselkedésén (Egy fiúról) szórakozunk, még mindig ugyanazt a tündérmesét látjuk a vásznon, párja nincs, beteljesült szerelemre vágyó vénkisasszonyokról és agglegényekről (Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt?, Facérok, Szeretném, ha szeretnél), amely, legyen szó bármennyire magasan kvalifikált szereplőkről is, a színésznőtől kezdve (Sztárom a párom), az éjszakás nővéren (Végállomás, csodaország) és az újságírón (Álljon meg a nászmenet) át, egészen az ügyvédig (Ally McBeal), hogyan is érhetne másként véget, mint a nagy egymásra találással, esetleg egy bazi nagy lagzival (Bazi nagy görög lagzi, Négy esküvő és egy temetés).

 

 

Biohatalom, biopolitika

 

Valóban igaz volna, amit Hollywood sugall? A filmek szerint a szingli (különösen, ha a „gyengébbik” nem képviselője) unalmában tölt be magas pozíciókat, és dolgozza halálra magát, titkon azonban a családi fészek melegéről ábrándozik? A nemi sztereotípiák, a szingliket sújtó kettős elvárási rendszert erősítve, stabilan tartják magukat a mozikban, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a legtöbb, filmekben felbukkanó szingli még mindig – nő. A magányos, munkájába menekülő férfi alakját a társadalom a mai napig jobban tolerálja, párkapcsolati problémáktól szenvedő szingli férfiakkal elenyészve találkozhatunk a vásznon (Pop, csajok, satöbbi; Facérok), és azon filmek száma is csekély, melyek a szinglikhez nem a romantikus komédia hagyományai felől közelítenek, hanem megpróbálják az életstílus okait és esetleges súlyos következményeit bemutatni. (Amerikai Psycho, Harcosok klubja).

Jóllehet a két nem előszeretettel kárhoztatja a másikat a magányáért, a szingli probléma hátterében csak látszólag áll az, amit első megközelítésben mindannyian gondolnánk, vagyis a nemi szerepek történelmi átalakulása és összekuszálódása. A korunkra kiteljesedett szerepcsere, a feminin férfiak és a maszkulin nők világának problematikája a megváltozott gazdasági követelményekig nyúlik vissza.

Michel Foucault korszakos elemzésében, A szexualitás történetében hívja fel a figyelmet a hatalom és a szexualitás összefüggéseire – a társadalom, melynek jövője, fejlődése, gazdasága szoros kapcsolatban áll állampolgárai szexualitásával az évszázadok alatt felügyelete alá vonta az intimszférát is, hogy kifürkészhesse a hálószobák legféltettebb titkait. Bár mindannyian magántermészetűnek hisszük a nemiséget, a hatalom kanonizált rendet kényszerít rá – szociális és adóügyi intézkedései, büntető törvénykönyve, pedagógiája kijelöli a normalitás kereteit. Foucault szerint a szexualitás a biopolitikával és a biohatalommal fonódik össze – ez utóbbi a normákat határozza meg, az előbbi pedig az intézkedéseivel megpróbálja szabályozni, korrigálni, mérni, értékelni a szexualitás különféle megjelenési formáját.

A szingli jelenség hátterében is a gazdasági és a társadalmi viszonyok megváltozása áll – a profitorientált multivállalatok ráébredtek, hogy gazdaságilag kifizetődőbb számukra, ha az egyetemről frissen kikerült független fiatalokat alkalmaznak, akik még alakíthatóak, befolyásolhatóak, ambiciózusak, akik nem osztják meg energiáikat a család és a munkahely között, hanem teljes egészében a főnökök rendelkezésére állnak, ha kell, akár hétvégén is. A szingli terhelhető, gazdasági szempontból kifejezetten hasznos emberanyag, hogy munkasikereiért a magánnyal fizet: magán(y)ügy. A magyar szingli pedig, aki egy kis rétegtől eltekintve főként azért dolgozik annyit, hogy megéljen, ugyanott tart, mint amerikai és nyugat-európai sorstársai – a rengeteg munka és a kevés szabadidő mellett már nem olyan könnyű egy időigényes, érzelmi energiákat megmozgató párkapcsolat kialakítása és ápolása.

A gazdasági helyzetből a nemi szerepek átalakulása következik – a multiknál edződött leány férfias tulajdonságokat ölt magára, rámenőssé, kezdeményezővé, irányítóvá válik, a fiú pedig hozzászokik a cégnél, hogy mindent pillanatok alatt tető alá hozzon, és az eredményt is lássa azonnal, így ha magánéletében egy rohammal nem sikerül bevennie a várat, abba is hagyja az ostromot. A kör bezárulni látszik: a munka világára kiható történelmi, társadalmi, gazdasági változások a nemi szerepek válságát idézik elő, melyek elől a frusztrált szingli a munkába menekül.

 

 

Egyedül nem megy

 

Néhány mozi azonban, különösképpen a kultregények megfilmesítéséből született Harcosok klubja és Amerikai Psycho, túllép a tündérmesék egyszerű képletén, és az újsütetű szingli élet- és létforma következményeit is bemutatja. A nemi szerepek összekuszálódása, mint arra a feminizmus farvizén kialakult férfikutatások is rámutattak, a férfiakat sokkal jobban megrázta, mint a nőket. Miközben a nők az évszázadok alatt a saját nemi identitásuk újrafogalmazásával voltak elfoglalva, és egyre több olyan társadalmi színtéren jelentek meg, melyek korábban kizárólag a férfiak játékterei voltak, a férfiaknak kénytelen-kelletlen meg kellett tapasztalniuk, hogy eredendőnek és biztosnak hitt előjogaik képlékenyek, a változó társadalmi és gazdasági folyamatok tükrében állandóan alakulnak.

A válások számának növekedésével ez az élmény még általánosabbá vált –azzal, hogy a válások után a legtöbb gyermeket a bíróság az anyának ítélte, a csonka családokból az apával együtt a követendő férfiminta is eltűnt, így a kisfiúk megtapasztalhatták, milyen is, ha az anya, vagyis a nő a családfő. A hagyományos nemi szerepek nem csupán a makro- de a mikrokörnyezetben is összekeveredtek, apa nélkül nőtt fel egy újabb férfigeneráció, mely nem tanulta, nem tanulhatta meg, hogyan is váljon férfivá.

Nem véletlen, hogy a Harcosok klubjában Brad Pitt igazi szingli ars poeticát fogalmaz meg akkor, amikor kijelenti, azért nincs szüksége a magánéletében nőre, mert egész nemzedékét nők nevelték fel. A film, mely egy tipikus szingli férfi (Edward Norton-Brad Pitt) életének bemutatásával indul (komoly beosztás egy biztosító társaságnál, magas fizetés, Giorgio Armani nyakkendő, Donna Karan cipő, Calvin Klein ing, kis garzon egy yuppie-negyedben, és természetesen az elmaradhatatlan pszichés zavarok, az inszomnia és skizofrénia), nem csupán a szingli életformát indukáló profitorientált fogyasztói társadalom kritikája, de a nemi szerepzavarok bírálata is. A kettős identitású főhős (Edward Norton-Brad Pitt) történetén keresztül válik nyilvánvalóvá, miként függnek össze a nemi szerepek és a gazdaság egymással (a főhős az apját folyamatosan terjeszkedő multivállalathoz hasonlítja, aki azzal, hogy hat évenként egy újabb családot alapít, újabb piacokra tesz szert). Hogy hősünk megtanulhassa, mi is férfinak lenni, le kell mondania az őt puhánnyá alakító, neurotikussá tevő fogyasztói társadalom minden előnyéről, és vissza kell térnie a maszkulin gyökerekhez, ezért robbantja fel IKEA-bútorokkal berendezett lakását, és választja az egyik legarchetipikusabb férfi szerepet, válik fizikai erejére büszke harcossá.

A pszichés zavarokkal küszködő szinglik legszélsőségesebb példája természetesen a szintén elvált szülők gyermekeként napvilágot látott Patrick Bateman, az Amerikai Psycho gazdag, sorozatgyilkos Wall Street-i yuppie-ja. Bateman, a Harcosok klubjának hőseivel ellentétben nem mond le az anyagi javairól, hanem a rabjukká válik – idővel a körülötte lévő emberekre is fogyasztási cikként kezd el tekinteni, számára mindenki eldobható, megvehető és behelyettesíthető. Jóllehet Bateman életstílusát tekintve a yuppie-k végletes képviselője, alakja mégis a nagymenő szingli életforma veszélyeire figyelmezet. A kötöttségektől, kötelékektől, limitektől mentes élet, a korlátlan anyagi lehetőségek csak látszólag szegődnek a szingli társául, valójában azonban ezek teszik igazán magányossá.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/07 20-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2333