KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
   2020/április
A FILMELMÉLET MESTEREI
• Kovács András Bálint: A filmről gondolkodás művészete Bíró Yvette 90. születésnapjára
• Kelecsényi László: A hivatásos túlélő Bíró Yvette 90. születésnapjára
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: Idő és figyelem Beszélgetés Kocsis Ágnessel
• Vajda Boróka: Az önazonosság útjain Teketória / Pál Adrienn
• Murai András: Meghurcoltak igaza Varga Ágota történelmi dokufilmjei
• Soós Tamás Dénes: Kemény versenyben Beszélgetés Kollarik Tamással
FELLINI 100
• Bikácsy Gergely: Álom a cirkuszról Fellini 100
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Perzselő színek Lorenzo Mattotti: Fires
• Varga Zoltán: A medve titka Medvevilág Szicíliában
ÚJ RAJ
• Jordi Leila: Bűn és bűnhődés Kínában Diao Yinan
A ZSÁNERFILM TRENDJEI
• Nemes Z. Márió: Képfertőzés Járvány-filmek
• Andorka György: Horror vacui A láthatatlan ember adaptációk
• Herpai Gergely: A Gonosz érintése Hősök, akiket imádunk gyűlölni
JACK LONDON
• Benke Attila: Kutyák és farkasok dala Jack London vadonában
• Schubert Gusztáv: A vagyon szava Martin Eden
FILMZENE
• Pernecker Dávid: A végzet hangjai Mark Korven
FESZTIVÁL
• Pauló-Varga Ákos: Magányos hősök és közösségek Cseh Filmkarnevál
• Pazár Sarolta: Friss fintorok Finn Filmnapok
• Szalkai Réka: Vallások és drogok Rotterdam
• Mátyás Győző: A sokféleség jegyében Rotterdam
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az ő kis faluja Zárójelentés
• Ádám Péter: Katonadolog A tiszt és a kém
• Vincze Teréz: A fanatizmusra nincs orvosság Az ifjú Ahmed
• Ádám Péter: Fürdőkúra A terápia
MOZI
• Huber Zoltán: Díszvendég
• Pethő Réka: Emma
• Kovács Kata: Boszorkányház
• Fekete Tamás: A láthatatlanok
• Rudolf Dániel: 10 nap anyu nélkül
• Pazár Sarolta: Esőemberke
• Vajda Judit: Hogyan legyél jó feleség?
• Barkóczi Janka: Taníts meg repülni!
• Kovács Patrik: Wasp Network: Ellenállók
• Baski Sándor: Vágyak szigete
• Varga Zoltán: Előre!
• Kovács Gellért: Bloodshot
DVD
• Benke Attila: Moszkva tér
• Kránicz Bence: Richard búcsút mond
• Kovács Patrik: Holiday
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Pofonok és sárkányok

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Varga Ágota történelmi dokufilmjei

Meghurcoltak igaza

Murai András

Varga Ágota dokumentumfilmjei személyes történetekben tárják fel a „puha diktatúra” elnyomó stratégiáit.

 

Hiába tudjuk, hogy a múlttal folytatott szakadatlan dialógus feltétele jelenbéli önmeghatározásunknak, mégsem magától értetődő egykori és mai énünk kommunikációja, sem a személyes, sem a társadalmi emlékezet szintjén. Hallgatásra nem csupán a politikai rendszer tiltása kényszeríthet, hanem a megélt trauma szégyene, a megalázott személyek megbélyegzettsége, vagy a soha nem feledhető fizikai és lelki fájdalmak felidézésétől való félelem. Mi kell ahhoz, hogy az évtizedeken át hurcolt, gyötrő és kimondatlan igazságtalanságok a felszínre kerüljenek? Varga Ágota a legtöbbet teszi, amit e téren dokumentumfilmes tehet, mikor párbeszédet kezdeményez a Kádár-kori hatalom képviselői és a nekik kiszolgáltattak, a megfigyeltek és megfigyelők között, vagy épp kapcsolatba hozza a mai fiatal generáció tagjait a múlt tanúival. Munkái kiválóan megmutatják, hogy a „legvidámabb barakk” mennyire relatív meghatározása a Kádár-korszaknak: honfitársaink meghurcolását, életek tönkretételét is jelentette ez az időszak. Legújabb rendezése, a Megbélyegzetten egy 1968-ban elítélt fiú története, akit büntetése letöltése után még évtizedekig próbált ellehetetleníteni „finom” módszerekkel a rendszer árgus szemekkel figyelő, nyomozó apparátusa. A Megbélyegzetten következetesen kapcsolódik Varga Ágota korábbi munkáihoz: a személyes történeten keresztül a Kádár-rendszer elnyomó stratégiáit, az egyéni szabadság megfosztásának módszereit tárja fel.

 

Tartótisztek sajnálata, megfigyeltek megbocsátása

Varga Ágota dokumentumfilmes és kutató, e két tevékenység egymást erősíti a szocializmus visszaéléseit feldolgozó rendezéseiben. A katolikus egyház elleni tevékenységgel foglalkozó filmsorozata komoly kutatómunkára, levéltári forrásokra épül, ugyanakkor a társadalmi-politikai mechanizmusokkal egyidejűleg kibont egyéni sorsokat is. A Kádár-rendszerben megfigyelt, munkájukból eltávolított, zaklatott papok sorsával foglalkozó filmtrilógia darabjai, A tartótiszt (2013), az Operatív érték – a besúgottak (2014), a Bokros jelentések (2017) összefüggő rendszert alkotnak: a szocializmust túlélni próbáló katolikus közösségek hatalom általi vegzálása áll a középpontban. Az Operatív érték a fiatalokkal foglalkozó közösség, a Regnum Marianum üldözését, a Bokros jelentések a Bulányi György által alapított kis csoportok, ahogy a belügyi a jelentésekben nevezték, a „bulányista mozgalom” hányatott sorsát mutatja be. Az egyházüldözésekről szóló filmek közös nevezőjét a megfigyelések és beszervezések adják. A tartótiszt különös súllyal szerepel e filmek sorában, ugyanis itt vállalja először arcát (nevét nem) nyilvánosság előtt egy tartótiszt. Varga Ágota kitartó munkával rávette a szereplésre, sok részletet megtudunk tőle munkájának napi rutinjáról, a beszervezések mechanizmusáról, a zsarolás módszeréről. A kirajzolódó okok és okozatok összefüggései nem fekete-fehér viszonyokat mutatnak, s ez is fontos üzenete Varga Ágota Kádár-rendszer államvédelmi tevékenységével foglalkozó filmjeinek: árnyalja a szereplők megítélését. A belügyi szervek mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék az általuk veszélyesnek tartott papokat, de tragikus volt a beszervezett egyházi személyek sorsa is, akiket zsarolták, tönkretették, ugyanakkor volt olyan is, aki túlteljesítette az elvárásokat. A helyzetet bonyolítja és az árulások számát növeli, hogy sok esetben az egyházi vezetők, főpapok utasították rendre a papokat, félve a belügyi szervek retorziójától.

Varga Ágota fontos alkotói módszere a szembesítés. Volt egy rövid időszak a magyar dokumentumfilm történetében, a rendszerváltozás formálódó társadalmi-politikai közege, amikor számos filmes élt ezzel a lehetőséggel. A kemény diktatúra kiszolgálói és az áldozatok szembesítésének emlékezetes jelenetét találjuk például a Törvénysértés nélkül (1988), a Vérrel és kötéllel (1990), az Ítéletlenül (1991) című filmekben. A 2010-es években azonban ritkán láthatunk erre példát (a kivételek közé tartozik a Biszku Béla számonkérésével foglalkozó Bűn és büntetlenség), következetes alkalmazását pedig csak Varga Ágotánál találjuk. A már említett rendezései mellett a holokauszt emlékezetével foglalkozó Leszármazottak erre épül, s a cigány holokausztról szóló Porrajmosban is katartikus jelenetet eredményez.

A szembesítés által a különböző nézőpontok ütközése összetetteb, árnyaltabb képet ad az adott korról, egyúttal megmutatja az emlékezés stratégiáit és az önigazolás mechanizmusait. Varga Ágota filmjei épp a szembesítésre építő helyzeteknek köszönhetően a bűnbánat és a megbocsátás lehetőségéről is szólnak. A Bokros jelentésekben a megyei rendőr-főkapitányság III/III-as osztály operatív főtisztje ül egy asztalhoz az üldöztetéseik történetét levéltári anyagokban kutató, egykor megfigyelt pappal. „Gyakran találkoztam a nevével” – mondja a lelkész az iratokra utalva, miközben a volt tiszt kedélyesen mosolyog, annak tudatában, hogy évtizedekig jól végezte munkáját. A kedélyesség látszatát fenntartó beszélgetésbe ritkán csúszik be egy-egy kritikus, a diktatúrát kiszolgáló tisztre vonatkozó megjegyzés. A tartótiszt címszereplője és a Bokros jelentések operatív embere is leginkább szakmailag értékeli saját tevékenységét, a munka kihívásairól és szépségeiről beszélnek – önkritikára, erkölcsi önvizsgálatra alig kerül sor. Példaértékű az a higgadtság, ahogy a megfigyelt és hivatásuktól megfosztani kívánt papok beszélnek a hatalom egykori birtokosaival, az a megértés, ahogy ma megítélik a tartótiszteket és besúgókat. Ugyanakkor a megbocsájtás időnként gátolja a múlt kibeszélését, a felelősség kérdésének megvitatását, és ezen a ponton jut fontos szerephez a rendező. Varga Ágota kérdéseivel rásegít a szembesítés szituációjára, jelenléte, közbevetései hozzájárulnak a volt állambiztonsági alkalmazottak erkölcsi állásfoglalásának kimondásához. A tartótiszt addig jut el, hogy elismeri, ma már feleslegesnek tekinti az elvégzett munkáját, hiszen a rendszer összeomlott, a Bokros jelentések tisztje pedig végül kimondja: „sajnálom”. Ezt is talán csak azért, mert a helyzet kikényszeríti belőlük.

 

Lezáratlan múlt

Az 1968-as globális tiltakozási hullám elkerülte Magyarországot. Nem csak utcaköveket felszedő és rendőrökkel összecsapó diákok, vagy tüntetések nem voltak, a prágai tavasz leverésekor még a szolidaritás kifejezésére is alig-alig találunk példát. Az egyetlen csoportos ellenzéki megmozdulás a filozófusok korcsulai nyilatkozata szűk értelmiségi körön kívül nem vált akkor ismertté. A prágai önégető egyetemista, Jan Palach példáját követő 17 éves Bauer Sándor mártírhalála pedig teljesen elhallgatott esemény volt. Varga Ágota munkája, a Megbélyegzetten tovább bővíti a csehszlovák reformokkal rokonszenvező és ezért ellenállást szervező kevés magyar névsorát. Igaz, a film inkább szól a Kádár-rendszer személyes sorsokat kettétörő aknamunkájáról, mint ’68-ról. A történet nem mindennapi: Kovács László, 14 éves oroszlányi fiú, a csehszlovák diákmozgalmakon és reformokon felbuzdulva, barátaival levelet ír a Szabad Európa Rádiónak, és fegyvereket kérnek, hogy Magyarországon harcoljanak a „szabad nyugati világért”. Naiv, gyerekes elképzelés, de a belügyi szervek önjelölt forradalmárokat látnak bennük. 12 évvel ’56 után még mindig retteg a hatalom az ifjúság forradalmi gondolataitól. Így kezdődött Kovács László kálváriája. Elítélik, hét hónapot tölt fegyházban (14 évesen), s fájó emlék lehet, hogy a tárgyaláson apja is inkább a párt elvárásának felelt meg, és nem állt mellé. A hatalmi gépezet kiszolgálói mindent elkövetnek, hogy ne tanulhasson, homoszexualitással vádolják, próbálják beszervezni, mivel ezt elutasítja, nem engedik érettségizni. Varga Ágota ötlete, hogy Kovács László mai gimnazistáknak mondja el megrázó történetét, hiszen 1968 csehszlovákiai eseményei ma már tananyag, ő pedig élő tanúja a korszaknak, s a generációk közötti emlékátadás meggyőző módja az oral history, a megélt múlt elbeszélése. A film azonban ennél is közelebb hozza egymáshoz a mai kamaszokat a hatvanas évek végi szocializmus világához, úgy, hogy a dramatizált jelenetekben ők játszák el a korabeli fiatalokat.

Újra átélni a megaláztatások emlékét felkavaró élmény, hallgatóságnak és elbeszélőnek egyaránt. „Idejöttem és elsírtam magam.” – mondja Kovács László, „nem tudom a múltat lezárni”. Nincs befejezett múlt, erről szólnak Varga Ágota dokumentumfilmjei. A párbeszéd az elhallgatott sorsokról azonban könnyebbé teheti a személyes sérelmek súlyát, és közelebb vihet közös múltunk bűneinek megértéséhez.

 

 

Megbélyegzetten – magyar dokumentumfilm, 2019. Rendezte: Varga Ágota. Forgatókönyv: Maruszki Balázs, Varga Ágota. Operatőr: Markert Károly, Klimes Tamás. Szereplők: Kovács László, Hartai Soma (Kovács László, 14 évesen), Barabás Kiss Zoltán (Apa), Soleczki Janka (Anya), Franyó János (Gábor), Fendl Ferenc (Műhelyfőnök), Gaskó Balázs (Bíró), Dányi Krisztián (Nyomozó).  Gyártó – forgalmazó: FILMIRA. A Duna Televízió bemutatója. 55 perc

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 14-16. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14489