KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2019/október
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Az elrabolt emlékezet A Rákosi-korszak történelmi filmjei – 1. rész
• Soós Tamás Dénes: „Mikor jön el a hősök kora?” Beszélgetés a magyar zsánerfilmekről
• Darida Veronika: Könnyek nélkül A létezés eufóriája
• Klacsán Csaba: Ezt a nőt mindenkinek látnia kell Beszélgetés Szabó Rékával
• Baski Sándor: Túlélni nehezebb Akik maradtak
• Várkonyi Benedek: Meghitt történelem Beszélgetés Tóth Barnabással
GYILKOS-DOSSZIÉK
• Varró Attila: Végjátékok A Manson-dosszié
• Schreiber András: A gyilkosok köztünk vannak Serienmörder-filmek
• Árva Márton: Az angyal Csak egy tánc volt
BATMAN ÉS JOKER
• Varga Zoltán: Denevérinvázió pirkadatkor Batman: Az első év; Hosszú Halloween
• Huber Zoltán: Őrült világ Joker
KETTŐS ÉLETEK
• Barkóczi Janka: Különvélemény Florian Henckel von Donnersmarck
• Gelencsér Gábor: A törvény hite vagy a hit törvénye Isten kegyelméből
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: „Mestervágás első kardcsapásra” Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Murai András: Egy fiú a várból Nicky, a másik fiú
HATÁRSÁV
• Czirják Pál: Idegen képek Fortepan-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
FESZTIVÁL
• Müllner András: Menedék a szikla alatt Amantea
KÖNYV
• Varga Zoltán: Animátor kerestetik Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Magyar animációs alkotók I.
• Gelencsér Gábor: Az elmélet gyakorlata Sághy Miklós: Az irodalomra közelítő kamera
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Borlovagok Folyékony arany
• Kránicz Bence: FOMO YouTuberek vonzásában
STREAMLINE MOZI
• Margitházi Beja: Kultúrsokk American Factory
MOZI
• Baski Sándor: A rendszer
• Varró Attila: Ad Astra – Út a csillagokba
• Vincze Teréz: Van Goghok
• Andorka György: A fénykép
• Kovács Kata: Downton Abbey
• Fekete Tamás: Miles Davis: Birth of the Cool
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Pethő Réka: Az aranypinty
• Huber Zoltán: A Wall Street pillangói
• Vajda Judit: A lelőhely
• Benke Attila: Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása
• Kovács Patrik: Az: Második fejezet
DVD
• Kránicz Bence: Eltörölt fiú
• Pápai Zsolt: Úriember revolverrel
• Varga Zoltán: Alice Csodaországban
• Kovács Patrik: Isten hozott Marwenben
• Benke Attila: Fekete maszk
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Ad Astra – Út a csillagokba

Varró Attila

Ad Astra – amerikai, 2019. Rendezte: James Gray. Írta: Ethan Gross és James Gray. Kép: Hoyte van Hoytema. Zene: Max Richter. Szereplők: Brad Pitt (Roy), Tommy Lee Jones (McBride), Liv Tyler (Eve), Donald Sutherland (Pruitt), Ruth Negga (Helen). Gyártó: Plan B Entertainment / Regency Enterprises. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 124 perc.

 

Mióta a Gravitáció meglepő sikere bebizonyította a hollywoodi stúdióknak, hogy a hagyományos űrfilmek ismét piacképesek, ráadásul egy drámai hangvételű science-fiction vonzónak bizonyulhat az idősebb közönség körében, évről évre készülnek álomgyári presztízsfilmek méltóságteljesen hömpölygő, karaktervezérelt kozmikus utazásokkal, csendesen realista megközelítéssel és főként saját halandóságával szembenéző asztronauta-hőssel. A „Kié lesz a 21. század 2001-e?” szerzői vetélkedő idei aspiránsa – a Csillagok határán hamisítatlan európai művészfilmjét jegyző Claire Denis után – talán meglepő tagnak tűnhet a Scott, Nolan vagy Cuarón nevével fémjelzett illusztris alkotó-táborban – ám akinek James Gray neve többet jelent a „szegény ember Michael Mann-je” vagy a „Joaquin Phoenix házirendezője” egyszerű titulusainál, látatlanban biztosra vehette, hogy az Ad Astra precízen illeszkedni fog az elmúlt öt év geronto-scifi trendjébe. Sőt mi több, azoknak sem okoz majd csalódást, akik alig várják, hogy Terrence Malick is beszálljon végre a játékba.

Noha Gray jegyzi minden idők legszebb gengszterfilmjét Párizstól keletre, a Kis Odessza lenyűgöző debütfilmjét követő negyedszázados pályafutása elsősorban műfaji keretekbe precízen beékelt, erős drámai érzékkel és nívós szakmai színvonalon kivitelezett zsánerdarabokból épült fel, épp olyan messze a Tarantino-iskolától, mint az Aronofsky-féle transzcendens tohuvabohuktól. Legyen szó New York-i zsarucsalád harcáról a helyi drogmaffiával (Az éjszaka urai), Dosztojevszkijt modernizáló szerelmi melodrámáról (Két szerető) vagy éppen tragikus kalandtörténetről az ősi amazonasi aranyvárost kutató brit felfedezőről (Z – Az elveszett város), Gray minden műfajt arra használ, hogy a cselekmény mélyén megbújó, letompított személyes drámát a zsánermotívumokon keresztül csúcsra járassa – Az éjszaka urai botcsinálta rendőrhősének végső leszámolása apja gyilkosával az égő nádban vagy az Idegen földön kényszer-prostijának szerelmi háromszögét lezáró gyilkosság melodrámai fordulata mindössze azért nő túl saját műfaji közhelyén, mert kőkemény katarzissal ruházza fel az a csendes konfliktusépítés és pontos karakterábrázolás, amelyet Gray szinte mellékesen belesző a központi zsánersztoriba.

Az Ad Astra űrutazó-scifijénél a rendező ismét az életmű legkedveltebb drámai motívumát, a „tékozló fiú visszatér apjához” konfliktust dolgozza fel, ám a Kis Odessza, Az éjszaka urai és a Z – Az elveszett város apa-fiú szálától eltérően Gray immár nem árnyalja, kiegészíti, erősíti vele a műfaji alapkonfliktust, hanem ebből formálja meg. Középkorú, kiégett, érzelmi robotpilótára állított űrhajós-hőse, Roy világmegmentő küldetése a Neptunuszra (ahonnan pusztító erejű antianyag-hullámok áradata fenyegeti a Földet) egyben saját, sok éve elveszett apja utáni kutatás, aki a megbízó óriáscég szerint felelős lehet a bolygó elleni támadásért. A Holdon, Marson, kisbolygó-övezeten át tartó odüsszeia Gray-nél a belső sötétség mélyébe tartó utazás, amely során az érzelmi kötődésektől mereven elzárkózó főhős lassanként feldolgozza traumáját, hogy a felszabadító erejű találkozás fináléjában ne csak a szülőbolygóját fenyegető veszéllyel, de saját béklyóival is leszámoljon.

A rendező népszerű műfajok állomásain keresztül űzi hősét az expozíció sci-fi alaphelyzetétől a végkifejlet kiadós melodrámájáig, amelyek rendre szembesítik az emberi bűnökkel: egy vadnyugati rablótámadás hajszája a Hold felszínén a mohósággal, egy horrorisztikus összecsapás egy kutatóállomáson a haraggal, egy konspirációs thriller a gonosz korporáció Mars-bázisán a hatalom hazug, manipulatív aljasságával, egy végzetes ökölharc a súlytalanságban az önzéssel és gyávasággal. Noha mindez kissé szétzilálja a cselekményt, ezúttal legalább nem ötlettelenség vagy olcsó hatásvadászat indokolja a manapság kedvelt műfajkavalkádot, hanem egy következetesen átgondolt jelképrendszer, amely a fináléra sem veszti érvényét. Gary képes művészkedő manírok és olcsó ellipszisek nélkül spirituális tartalommal feltölteni sci-fi drámáját Isten-Apáról, a hit szükségszerűségéről, Ember és Természet viszonyáról, pusztán néhány egyszerű metafora és hiteles emberi gesztus révén – ahogyan hőse minél távolabb kerül a Naptól, annál közelebb jut rejtélyes apjához, úgy a nézők is fénysebességgel eljutnak a zsánerkeretek otthonos melegétől a szerzői mese mélységes katarzisáig.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14289