KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Senki többet

Határ a csillagos ég

Vincze Teréz

A festő fest, a pénz beszél.

 

Fehér négyzet fehér alapon, nagyon vastagon feketére mázolt négyzet alakú vászon, aranyból készült wc-csésze – művészeti aukciókon és a modern művészeti múzeumokban gyakorta találkozhatunk efféle dolgokkal, melyekről általában hajlamosak vagyunk elfogadni, hogy amennyiben ott vannak a múzeumban, akkor bizonnyal műalkotások – vagy legalábbis vannak, akik szerint műalkotások. De kik azok, akik eldöntik, hogy a múzeumban (vagy az aukciós házban) felbukkanó zöldre festett bohóccipő vagy padlóra helyezett műanyag citrom műalkotás-e.

Nathaniel Kahn dokumentumfilmje az efféle, az egyszeri múzeumlátogatót gyakorta megkörnyékező kérdésekkel foglalkozik izgalmasan, szórakoztatóan, és a nézőnek sok szabadságot hagyva arra, hogy maga fogalmazza újra a modern művészet egyik alapkérdését (mitől tarthat számot a művészet státuszára a dolog, amit látok?) különféle nézőpontokból.

A film egyik legfőbb rénye, hogy – amint ez bármely izgalmas és fordulatos filmben nélkülözhetetlen – nagyon erős karakterekkel dolgozik. A modern művészet és művészeti piac minden kulcsszereplője egyfajta sűrítményként jelenik meg a filmben: a sztárművész, az elfelejtett művész, a dealer, a gyűjtő, a kritikus, a tudós – mind-mind határozott, nagyon karakteres jegyeit testesítik meg ennek a nem teljesen kézenfekvő szabályok szerint zajló játszmának. Attól lehetnek ennyire erősek, önmagukon túlmutatóak a figurák, mert tényleg a különféle területek emblematikus alakjait sikerült kamera elé állítania a rendezőnek, vagyis a film valódi modern művészeti és művészetpiaci sztárparádé. A sztárművész szerepében például maga Jeff Koons beszél műtermében arról, hogy a segédei által reprodukált mindenféle festmények, és az eléjük helyezett tükröződő felületű kék fémgolyó (gazing ball) miként érthető az ő saját alkotásaként, habár nem a saját kezével készíti, és miféle egyedülálló műalkotás keletkezik ebben a konstellációban. Ahogy nézem a repróműhelyben szerényen mosolygó művészt, kinek fémből kiöntött felfújható nyula momentán 60 millió dollárt ér, őszintén kétségek között vergődöm, hogy akkor ezt az egészet mint visszataszító és felháborító, a kapitalizmus minden undorító tulajdonságát magába sűrítő, nevetséges átverésként kívánom-e elutasítani, vagy mégiscsak pontosan az mindez, aminek a művészetnek (többek között) lennie kell: a világ és a társadalom elé állított görbe tükör, aminek segítségével úgy ébredünk rá dolgokra, ahogy az más eszközökkel nem volna lehetséges.

A másik kedvenc figurám a Sotheby’s szépművészeti részlegének igazgatója, aki gőgös, mindentudó, a modern művészetek területén megkérdőjelezhetetlen(nek látszó) autoritással beszél arról, mi mennyit ér, s közben kezdem megérteni, miféle emberek mondják meg a festékkel kaotikusan összecsöpögtetett vásznakról, hogy mi az áruk a piacon. Piaci ragadozók ők, ahogy maga is fogalmaz: a vadászat, a hajsza érdekli a legjobban és a vad elejtése – vagyis amikor sikerül megszerezni egy kollekciót árverezésre.

A híres gyűjtő szintén lenyűgöző figura, ahogy a sokmilliót érő tárgyak között járkál lakás-múzeumában miközben kijelenti, hogy „a jó gyűjtő legbelül sekélyes, egy dekorátor” – intelligens és jó érzéke van a művészeti piachoz, de máskülönben olyan, mint egy könyvelő, aki excel-táblázatban tartja nyilván a készletet.

A kritikus hangot a művészettörténészek képviselik – egyikük megjegyzik, hogy a kortárs művészet nem más, mint luxusmárka, és az olyanok, mint Koons valójában divattervezők. Ráadásul az árveréseken elképesztő árakért gazdát cserélő művek olyan drágává válnak, hogy a múzeumok számára végleg elérhetetlenek lesznek és örökre beköltöznek a szupergazdagok luxuslakásaiba.

Természetesen a filmből nem tudjuk meg – mert nem is megtudható –, hogy mi is akkor valójában a művészet végső ismertetőjegye, s hogy pontosan hogyan is születnek az árak, de sok mindent megtudunk a modern művészeti piac kialakulásáról és a dinamizmusokról, melyek mozgásban tartják.

 

Senki többet (The Price of Everything) – amerikai, 2018. Rendezte: Nathaniel Kahn. Kép: Robert Richman. Zene: Jeff Beal. Gyártó: HBO. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 98 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14218