KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
   2019/május
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Wittman fiúk az Orfeumban Történelmi filmek: Boldog békeidő
• Kovács Ágnes: Piros, fehér – szürke A Fényes szelek színdramaturgiája
• Kincses Károly: Turától Bombayig Sára Sándor fotográfiái
• Szekfü András: Társ és koronatanú Hamvassy Anna és a Balázs Béla-hagyatékok
• Kránicz Bence: Kitaposott ösvények Friss Hús
BIOMOZI / GENETIKA
• Borbíró András: Isten munkaasztalán Biohekkerek hajnala
• Sághy Miklós: Zöld filmek Hódosy Annamária: Biomozi
• Sepsi László: Testképzavar Charles Burns: Black Hole
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: A fal adja a másikat Neil Marshall
WESTERN-LEGENDÁK
• Kovács Patrik: Elvadult tájon gázolok A Ranown-ciklus westernjei
• Varga Zoltán: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
• Vízkeleti Dániel: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Varga Dénes: A tisztánlátás bátorsága Elio Petri
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Murphy jéghideg könnycseppjei Film/zene: Basil Poledouris
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Újratervezés Graz
TELEVÍZÓ
• Kovács Bálint: Szex, hazugság, pedofilia Neverland elhagyása
• Roboz Gábor: High concept Katja Blichfeld – Ben Sinclair: High Maintenance
• Benke Attila: A kis cézár felesége Alvilág
KRITIKA
• Baski Sándor: Lehetnél te is Mi
• Lichter Péter: Karibi dadaizmus Túltolva
• Kránicz Bence: A rája költészete Manta Ray
MOZI
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: A gyűlölet, amit adtál
• Benke Attila: Hannah Grace holtteste
• Géczi Zoltán: A kokainkölyök
• Nagy V. Gergő: Kedvencek temetője
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mi

Lehetnél te is

Baski Sándor

Jordan Peele, a Tűnj el! rendezője újabb zsigerekig hatoló horrorvízióval tart torz tükröt a nézők elé.

A komikusként induló Jordan Peele rögtön az első filmjével forgatókönyvírói Oscart nyert, de a felfokozott elvárások nem különösebben feszélyezték: második rendezésével ott folytatja, ahol a Tűnj el!-lel abbahagyta. A Mi tipikus második film, amennyiben látványban, izgalmakban, világépítésben és költségvetésben is rálicitál elődjére, de a precízen kidolgozott koncepciónak hála a végeredmény egyáltalán nem tűnik megfelelési kényszer motiválta utánérzésnek.

Sőt, a két film mintha ugyanannak az érmének a két oldalát mutatná be. A bőrszín által meghatározott társadalmi identitások konfliktusát a Tűnj el! az „egy test – két tudat” scifi-horrorba illő csavarával artikulálta, míg a Miben – a történetvégi megfejtés szerint – a két külön testben élő hasonmások ugyanazon a lelken osztoznak. A „fekete szemszög” ezúttal látszólag háttérbe szorul, Peele csak mintegy mellékesen érzékelteti, hogy a vakációzó négytagú afroamerikai család eltávolodott a gyökereitől. Gazdag fehér barátaik vannak, „fehér környéken” nyaralnak, és amikor az éjszaka közepén megjelenik a házuk előtt a rejtélyes hasonmáscsalád, a férjnek nehézséget okoz felvennie a magabiztos, maszkulin fekete férfi sztereotip szerepét.

A doppelgänger-motívum a horror műfajával szinte egyidős, Peele erre reflektál is burkolt és kevésbé burkolt filmtörténeti utalások sokaságával, az alapötlete azonban nagyon is eredeti. A legtöbb hasonmástörténetben a másolat az egyén vágyainak, ösztöneinek, elfojtásainak torz tükörképe, a Miben azonban a társadalom legkisebb egységének, a családnak közösen kell szembesülnie a jelenséggel, vagyis a metafora társadalmi szinten is értelmezhetővé válik. Amíg a Tűnj el! leginkább csak a rasszizmust és a kulturális kisajátítást kommentálta, addig a Mi olvasatok sokaságát kínálja. Már az eredeti cím (US) is kétértelmű, a szó szerinti jelentés („mi”) mellett az Egyesült Államokat (United States) is jelölheti, amit a doppelgänger-anya is megerősít, amikor a „kik vagytok ti?”-kérdésre úgy válaszol, hogy „amerikaiak.” A földalatti csatornarendszerből előbújó hasonmások – „a saját magad legrosszabb ellenfele te vagy” nyilvánvaló üzenetén túl – az ország politikai, társadalmi megosztottságát is reprezentálhatják, megtestesíthetik a határok előtt várakozó menekülteket, vagy akár az idegenséget és a másságot általában.

Peele annyi tárgyi szimbólumot, vizuális metaforát használ – a nyulaktól a bibliai idézetekre mutató számsorokon át az ollóig –, és olyan sűrű utaláshálóval dolgozik, hogy a néző papíron azt az elméletet húzhatja rá a történetre, amelyiket csak akarja. A legutolsó, shyamalani kaliberű csavar pedig még négyzetre is emelhetné a lehetséges értelmezések számát – már ha Peele nem érezne rá kényszert, hogy a film utolsó harmadában racionális(abb) síkra terelje a történetet. A köd oszlatása helyett ezzel inkább csak a sztorin tátongó lyukakra irányítja rá a figyelmet.

A Mi ugyanakkor horrorként és fanyar momentumokkal felütött home invasion-thrillerként olyan zsigeri szinten működik – a jump scare-eket és az egyéb olcsó zsánerkliséket mellőzve –, hogy a cselekmény logikátlanságai sem tudják jelentősen csorbítani a moziélményt. A Tűnj el!-hez hasonlóan a színészválasztás ezúttal is ihletett (Lupita Nyong’o letaglózóan erős alakítást nyújt a főszerepben), a humor gyilkos, a hasonmáscsalád megjelenésének valós idejű bemutatóját pedig már most tanítani kellene a zsánerfilmes kurzusokon.

Műfaji utalásokkal, filmes hommage-okkal telezsúfolt első két rendezése alapján Peele nyugodtan kinevezhető a horrorfilmek Tarantinójának, de a történeteiben tetten érhető személyes vonatkozások miatt is megérdemli a szerzői státuszt. A fehér édesanyától és fekete apától származó író-rendező a horrorkulissza mögött valójában a saját kettős identitását boncolgatja kitartóan.

 

MI (Us) – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Jordan Peele. Kép: Mike Gioulakis. Zene: Michael Abels. Szereplők: Lupita Nyong’o (Adelaide), Winston Duke (Gabe), Shahadi Wright Joseph (Zora), Evan Alex (Jason), Elisabeth Moss (Kitty). Gyártó: Monkeypaw Productions. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 112 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/05 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14087