KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
   2019/május
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Wittman fiúk az Orfeumban Történelmi filmek: Boldog békeidő
• Kovács Ágnes: Piros, fehér – szürke A Fényes szelek színdramaturgiája
• Kincses Károly: Turától Bombayig Sára Sándor fotográfiái
• Szekfü András: Társ és koronatanú Hamvassy Anna és a Balázs Béla-hagyatékok
• Kránicz Bence: Kitaposott ösvények Friss Hús
BIOMOZI / GENETIKA
• Borbíró András: Isten munkaasztalán Biohekkerek hajnala
• Sághy Miklós: Zöld filmek Hódosy Annamária: Biomozi
• Sepsi László: Testképzavar Charles Burns: Black Hole
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: A fal adja a másikat Neil Marshall
WESTERN-LEGENDÁK
• Kovács Patrik: Elvadult tájon gázolok A Ranown-ciklus westernjei
• Varga Zoltán: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
• Vízkeleti Dániel: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Varga Dénes: A tisztánlátás bátorsága Elio Petri
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Murphy jéghideg könnycseppjei Film/zene: Basil Poledouris
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Újratervezés Graz
TELEVÍZÓ
• Kovács Bálint: Szex, hazugság, pedofilia Neverland elhagyása
• Roboz Gábor: High concept Katja Blichfeld – Ben Sinclair: High Maintenance
• Benke Attila: A kis cézár felesége Alvilág
KRITIKA
• Baski Sándor: Lehetnél te is Mi
• Lichter Péter: Karibi dadaizmus Túltolva
• Kránicz Bence: A rája költészete Manta Ray
MOZI
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: A gyűlölet, amit adtál
• Benke Attila: Hannah Grace holtteste
• Géczi Zoltán: A kokainkölyök
• Nagy V. Gergő: Kedvencek temetője
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Manta Ray

A rája költészete

Kránicz Bence

Poétikus halász-noir egy elsőfilmes thai rendezőtől, hátterében a rohingyák elleni, kegyetlen etnikai tisztogatással.

 

Ami a rohingyákkal történik a délkelet-ázsiai Mianmarban (a volt Burmában), humanitárius katasztrófa. Nincsenek pontos adataink arról, a zömében muszlim vallású népcsoportból hány embert öltek meg a mianmari katonák az utóbbi évek legkegyetlenebb etnikai tisztogatása során. Annyit tudunk, hogy idén márciusban a Mianmarral szomszédos Banglades jelezte, nem tud több rohingya menekültet befogadni az elmúlt 18 hónapban érkezett 740 ezer ember után. A bebörtönzés, a tömeges nemi erőszak, a falvak felgyújtása és a gyilkosságok elől menekülő rohingyák nemcsak Bangladesbe, hanem a Mianmarral keletről szomszédos Thaiföldre is tömegesen érkeznek. Az egyik leggyakoribb célpontjuk Mae Sot folyóparti kereskedővárosa.

Ezen a tágas, párás és szegény vidéken játszódik Phuttiphong Aroonpheng első nagyjátékfilmje, amelyből semmi nem derül ki a rohingya népirtás nagyságrendjéről, politikai hátteréről, szélesebb társadalmi kontextusáról. Miközben a Manta Ray persze erről a konfliktusról szól, de a válsághelyzetet csak szőrmentén, utalásszerűen engedi beszüremleni a hangsúlyosan kamarajellegű történetbe. Jelzésértékű, hogy a holtan partra sodródó menekültek egykedvű temetése és a két ország határán elterülő erdőben zajló embervadászat képsorai egyaránt sötétben zajlanak: a gyilkosok az éj leple alatt próbálják eltüntetni áldozataikat, a helyiek pedig igyekeznek tudomást sem venni arról, mi történik körülöttük. Talán úgy meg tudják őrizni az ép eszüket, ha dolgoznak, pihennek és örülnek, hogy nem ők vannak életveszélyben. Amikor az egyik helybéli halász mégis befogad és ápolni kezd egy súlyosan sérült rohingya férfit, ezt a kimondatlan alkut mondja fel. A menekültről nem tudni semmit, mert egy szót sem szól. Talán félelemből, vagy az őt ért traumák hatására nem beszél, netán nem is tudna – nem derül ki, és nem is fontos, mert a Manta Ray világában a verbális kommunikációnak alig van jelentősége. A halásznak sincs kihez szólnia, ezért zúdítja élete történeteit a lassan felépülő rohingya férfira, akinek nevet is ad, vidámparkba viszi, kihajózik vele a folyóra. A menekült férfi fehér lap, mindenki azt vetít belé, amit akar. Fordulatot az hoz, hogy a halász egyik éjjel eltűnik, pártfogoltja pedig fokozatosan átveszi a helyét a kis halászközösség mindennapjaiban.

Aroonpheng saját 2015-ös, Óriáskerék című rövidfilmjét bővítette és folytatta a Manta Rayben, amellyel rangos díjat nyert a tavalyi velencei filmfesztiválon. Operatőrből lépett elő rendezővé, ez pedig filmje látványvilágán is meglátszik. A buja természet képei sűrű, fojtogató atmoszférát teremtenek, amelyet egy-egy váratlan, erős szín és a szokatlan fényforrások – mindenekelőtt egy sor karácsonyfaégő – szakítanak ki a dokumentarista ábrázolásmód konvencióiból. Nem jutunk el odáig, mint napjaink legnevesebb thai rendezője, Apichatpong Weerasethakul Boonmee bácsijában, ahol a trópusi párából túlvilági lények gomolyognak elő, de a Manta Rayben látható táj is poétikus térré, a túlvilág kapujává lényegül át.

Csakhogy Aroonpheng jóval kevesebb figyelmet fordított a cselekmény bonyolítására, mint a lenyűgöző képek megtervezésére. Azzal semmi gond nincs, hogy a szereplők közötti viszonyok lassan formálódnak, a történet pedig komótosan halad. Sem a szűken mért dialógusok kortárs filmköltői, Jia Zhangke vagy Brillante Mendoza, sem a slow cinema jeles alkotói, Tarr Bélától Lav Diazig, nem a pörgős cselekményvezetéssel építettek rajongótábort. Aroonpheng a kortárs szerzői film e nagyságai között keresett mintákat, de a történetet központozó, kisszámú fordulatot is motiválatlanul hagyta. Az ebből fakadó nézői frusztráció és a hősök egykedvűsége, harmonikus semmittevése ugyan termékeny feszültségben gerjed össze, ám a hatás aligha tart ki a bő százperces játékidő végéig. A Manta Ray tolakodó szimbólumai – élükön a címbeli rájafajtával – és a tagadhatatlanul impozáns képi világ együtt kissé kimódoltnak tűnnek. Nem kétséges, hogy Aroonphenget mélyen megrendítette a rohingyák tragédiája, de lírai halász-noirja sokkal inkább tekinthető egy erős formaérzékű rendező névjegyének, mint a történelmi léptékű válság árnyalt alkotói kommentárjának.

 

Manta Ray (Kraben rahu) – thai-kínai-francia, 2018. Rendezte és írta: Phuttiphong Aroonpheng. Kép: Nawarophaat Rungphiboonsophit. Zene: Christine Ott, Mathieu Gabry. Szereplők: Aphisit Hama (A rohingya férfi), Wanlop Rungkamjad (A halász), Rasmee Wayrana (Az ex-feleség). Gyártó: Diversion / Purin Pictures. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 105 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/05 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14083