KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
DVD
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Kovács Patrik: Superfly

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Amszterdam

Kairosz gyermekei

Barkóczi Janka

A 2018-as IDFA témában és a technológiában is sokszínű volt. Jól megfért egymással a százéves néma dokumentumfilm és a virtuális valóság.

Werner Herzog és Andre Singer Találkozás Gorbacsovval (Meeting Gorbachev) című filmjének agg címszereplője a vele készült interjúban az ókori görögök Kairosz nevű istenét tette felelőssé a pályájának alakulásáért. Míg Kronosz az antik mondakörben a könyörtelenül folyó idő jelképe volt, társa, a nem kisebb hatalmú Kairosz, elsősorban a megfelelő pillanatot uralta. Ez az a különleges alkalom, ami bárkit felemelhet és letaszíthat, bármilyen helyzetet átformálhat, és mindig változó körülményeket teremt. A világ vezető dokumentumfilmes fesztiválja idén az ilyen pillanatok jegyében telt, legyen szó az új hidegháború réméről, az ökológiai válság megoldásának elszalasztott lehetőségeiről, a ki nem hűlő fegyveres konfliktusokról, vagy éppen a küszöbön álló technológiai váltásról.

Az amszterdami IDFA szervezői nagyon ügyelnek arra, hogy a rendezvény ne csak a bemutatásra kerülő témákban, de a dokumentumfilmezést érintő úttörő megoldások terén is lépést tartson a korral. A hagyományos verseny mellett itt már önálló VR szekció is létezik, ahol olyan alkotások jelennek meg, melyek a dokumentarista témákat a virtuális valóság eszközeivel mutatják be a közönségnek. Míg a fesztivál fő helyszínének számító Tuschinski mozi intarziás, art deco termeiben még hagyományos módon, inkább nosztalgikus hangulatban folynak a vetítések, nem messze onnan már VR szemüvegben és teljes felszerelésben lehet elmerülni ugyanabban az élményben. A dokumentumfilm számára hihetetlenül izgalmas lehetőségeket nyitó technikai megoldások a fesztivál világából egyenesen a dokumentumfilm valóságába utaztatják a nézőt, aki így saját fizikai valóját szinte feladva, sokkoló közelségből ismerheti meg a témát. Arra is van példa, hogy egyes alkotók a klasszikus és új megközelítés összekapcsolásával kísérleteznek ami határozottan mutatja, hogy milyen fontos a műfaj számára ez a fejlődési irány. Különösen izgalmas példa Gilles Porte és Nicolas Champeaux közös vállalkozása, akiknek az Állam kontra Mandela (The State Against Mandela and the Others) című filmjét már Cannes-ban is láthatta a közönség. Az alkotás az 1963-64-ben lezajlott per hangfelvételeit használja fel, melyben az apartheid ellen fellépő Mandelát és társait életfogytiglani börtönre ítélték. A rendezőpáros a moziban vetített, fekete-fehér szénrajzos animációval illusztrált és interjúkkal kiegészített anyag mellett, ugyanerre az hangarchívumra támaszkodva készített egy VR filmet is. A Másodrendű vádlott (Accused no. 2: Walter Sisulu) a tárgyalás egyik részletét emeli ki úgy, hogy a nézőt tulajdonképpen beülteti az egykori bírósági terem kellős közepére, ahonnan megfigyelheti a szintén animált eseményeket.

 

Elnök-portrék

A fesztivál válogatásában idén Mandela figuráján túl is feltűnően sok film foglalkozott a múltban vagy jelenleg aktív miniszterelnökökkel és államfőkkel. Az egymás után sorjázó portrék eltérő mértékben engedtek betekintést a politikusok magánéletébe, elsősorban inkább a közéleti tevékenységre koncentráltak. Ezek közül a legérdekesebbek a szovjet-orosz vezetők motivációit és módszereit boncolgatták, és egymás után megtekintve füzérszerű, mégis személyes képet rajzoltak egy nagyhatalom modernkori történetéről. A már említett Találkozás Gorbacsovval egy idős és nagybeteg államférfi visszapillantása saját karrierjére, mely inkább érzelmes hommage, mint kiegyensúlyozott történelmi tabló. A kérdezőként feltűnő Werner Herzog láthatóan meg van illetődve, és saját hősének tekinti a sok egyéb között Németország újraegyesítésének is megágyazó interjúalanyát. Sajnos a hosszas méltatás mellett nem maradt idő arra, hogy a film igazán mélyre ásson Gorbacsov lelkiismeretében és a mostani hatalomhoz fűződő viszonyában, de az elképesztő karizmával rendelkező személyiségnek már a puszta jelenléte is súlyos. Vitalij Manyszkij Putyin tanúi (Szvigyeteli Putyina) című alkotása szinte pontosan ott folytatja a történetet, ahol a Herzog-film befejezi. Manyszkij itt a saját archívumát hasznosítja újra 1999-2000-ből, amikor az állami televízió alkalmazottjaként közvetlen közelről dokumentálta Vlagyimir Putyin hatalomra jutását. Bár a film eleve nem kecsegtet azzal, hogy a lassan két évtizede regnáló, jégkék tekintetű vezető intim portréja lesz, mégis ijesztő látni, hogy már ebben a korai fázisban milyen nehezen találja az őszinte emberi pillanatokat. Annál érdekesebb viszont a háttérben kibontakozó, éppen lelépő Jelcin alakja, aki egyenesen shakespeare-i figuraként próbálja feldolgozni a váltást.

Az idei év egész estés versenyprogramjában szerepelt Hajdú Eszter filmje, a Hungary 2018. Ez a munka az ex-miniszterelnök Gyurcsány Ferencet állítja középpontba a tavaszi választásra készülve, ami az adott interpretációban nem más, mint a volt és a jelenlegi miniszterelnök párharca, vagyis a nagy küzdelem Jó és Rossz között. Sajnos a film egész koncepciója hamis, egyetlen tézisre épül, mely veszélyesen leegyszerűsítő és félrevezető, amit csak tovább ront az ötlettelen megvalósítás. Egy olyan történetet szorít a kisuvickolt sablonokba, melynek a valóságban a bonyolultság a kulcsa, vagyis pont azt a módszert alkalmazza, ami ellen fel kívánja venni a harcot. Az is jelzésértékű, hogy a Fesztivál fődíját Anand Patwardhan négy órás filmje, az Értelem (Vivek /Reason) nyerte, mely éppen az indiai társadalom komplex rendszereit, azok állandó kölcsönhatását és a szélsőséges ideológiák ebben a keretben betöltött szerepét mutatja be, nagyon alaposan és intelligensen átgondolva, mindenre kiterjedő figyelemmel.

 

A forradalom jubileuma

A sok aktuális darab mellett az év legjobban várt filmje mégis egy százéves alkotás, Dziga Vertov elveszett némafilmje, A forradalom évfordulója (Godovscsina revoljuciji /The Anniversary of the Revolution) volt. A filmtörténet hagyományosan ezt tekinti a világ első egész estés dokumentumfilmjének, de egészen mostanig csak néhány töredékét lehetett beazonosítani. Az elmúlt években azonban váratlanul előkerült egy plakát az orosz archívumok mélyéről, melyet egykor valószínűleg reklámanyagként használtak, és különös módon az összes szöveges inzert olvasható rajta. Mivel lehetett tudni, hogy a film kronologikus sorrendben követi 1917 és 1918 forradalmi eseményeit, a megtalált poszter alapján elkezdődhetett a nyomozás a feliratokhoz tartozó mozgóképes részletek után. Nyikolaj Izvolov kutató és kollégái heroikus erőfeszítéssel gyűjtötték össze az egyes darabokat, melyek jelentős része az elmúlt évszázad során különböző anyagokban került ismételt hasznosításra. A most bemutatott verzió hiteles és szinte teljes, így nem csak a filmművészet egyik úttörő darabjának, de a mai archívumi munka csúcsteljesítményének is tekinthető.

A korai hangos korszakban forgott filmekkel dolgozott Szergej Loznyica, aki két alkotással is jelen volt a fesztiválon. A Process az 1930-as moszkvai koncepciós per felvételeit mutatja be, és külön kommentár nélkül is hideglelősen éles képet ad a politikai hazugságok működéséről. Másik munkája, A Győzelem Napja (Gyen pobjedi) már napjainkban játszódik a berlini Treptower Parkban, ahová minden tavasszal a volt Szovjetunió népeiből érkeznek emberek, hogy a második világháborús győzelem napját megünnepeljék. A rendező itt sem véleményez semmit, következetesen és szótlanul tartja a megfigyeléshez szükséges távolságot a témától, miközben a cosplay találkozónak is beillő forgatagban az emlékezés legkülönbözőbb rituáléi zajlanak.

Az IDFA-n ezek mellett természetesen a kevésbé politikus, költői alkotásokból sem volt hiány. A zsűri különdíját a chilei-német produkcióban készült Királyok (Los Reyes) nyerte, melyet Bettina Perut és Ivan Osznovikov jegyez. Az érzékeny operatőri munkával készült film két kutya mindennapjait követi, akik Santiago egyik gördeszkaparkjában élnek idilli szimbiózisban egymással és a városlakókkal. Bár az alkotóknak valóban sikerül megragadni néhány szép pillanatot, a téma valahol félúton kifullad és egy végtelennek tetsző rövidfilm benyomását kelti. A legjobb holland dokumentumfilmnek járó díjat idén a Valami lassan megváltozik (Nu verandert er langzaam iets) nyerte el, melyet a Mint Film Office kezdeményezés jegyez. Menna Laura Meijer rendezése az országban rendkívüli népszerűségnek örvendő life coach-ok tevékenységét mutatja be, akik különböző, nem ritkán meglehetősen bizarr módszerekkel próbálják kuncsaftjaik életminőségét javítani. A mozaikos szerkesztésű etűd érzékletes pillantás a tréningek világába, anélkül, hogy látnánk azokat az helyzeteket, melyekhez ezek az alkalmak útmutatót adnak. Míg Kronoszt hagyományosan ősz szakállú aggastyánként, Kairoszt szárnyas lábú, gyorsan szaladó ifjúként ábrázolták az ókoriak. A fiú haja elől hosszan az arcába lóg, hogy a vele találkozó könnyedén megragadhassa, hátul viszont tarkopaszra van nyírva, hogy akit egyszer lehagy, az hátulról már semmiképp ne foghassa meg. Olyan figyelmeztetés ez, amire az idei IDFA alapján az életmódtanácsadáson, a politikában és a dokumentumfilmezésben is egyaránt érdemes odafigyelni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 44-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13967