KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/január
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Carné és Casarès
GREENAWAY
• Forgách András: Greenaway, bőrkötésben Párnakönyv
• Kovács András Bálint: Testírók Beszélgetés Peter Greenaway-jel
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: Menekülés Utópiából Időutazók
KÉPREGÉNY
• Tóth András György: A rejtett város Brüsel
• Láng István: Jövőképregények Dredd bírótól az őrzőkig
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Cyberdelia Douglas Rushkoff könyvei

• Földényi F. László: Meghalni mindenki fiatal Berlin, Alexanderplatz
• Bikácsy Gergely: A képzelet anarchistája Fassbinder olvasása közben
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Felborogatott kukák évadja Filmemlékezet
• Kovács István: Kie¶lowski nélkül Beszélgetés Krzysztof Piesiewicz-csel
• Gelencsér Gábor: Reneszánsz jókedély Elo Havetta
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Nem minden görög Zorba Thesszaloniki
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Öreg bútor Infománia
• Nagy Eszter: Variációk a harmadik dimenzióra Térhatású mozi
• Politzer Péter: Variációk a harmadik dimenzióra Térhatású mozi
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Ki mit másol? Égi manna
KRITIKA
• Mátyás Péter: Solitude Kansas City
• Fáy Miklós: A kőszívű ember szaxofonja
• Turcsányi Sándor: Ha pénz áll a házhoz Váratlan halál
LÁTTUK MÉG
• Asbóth Emil: Ragadozók
• Schubert Gusztáv: Daylight
• Bérczes László: Váltságdíj
• Harmat György: Hull a pelyhes...
• Bori Erzsébet: Hugicám
• Hungler Tímea: Fejjel a falnak
• Barotányi Zoltán: Felejthetetlen
• Nevelős Zoltán: A bátrak igazsága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Felejthetetlen

Barotányi Zoltán

Mi tagadás, jól esik a látvány: lám-lám, nem csupán véreink vedelnek, de a világ csendőrének adófizető polgárai sem vetik meg e specifikus szerves oldószereket! Kár, hogy a kábulat múltával rendre a másnapos kiábrándulás érkezik: a Ray Liotta által megformált törvényszéki orvosszakértő például ekkor ébred rá, hogy míg sámánlelke más dimenziókban űzte a fekete bikákat, addig valaki brutálisan meggyilkolta élete párját. A legyűrhetetlen lelkiismeret-furdalás mellé hamarest újabb társa is akad: Med professzornő, aki egerek és macskák fáradtságot nem ismerő gyötrése nyomán felfedezi az emlékek átültetésének „csináld magad” technológiáját. Ez kapóra is jön a törvény fehérköpenyes őrének: Liotta vakmerő önkísérletekbe fog, mint nagy elődje Bogdanov (Lenin kedvenc elvi ellenfele), számolatlanul lövi be magának az agyvízzel kombinált hormonadagokat, s lassan minden megvilágosodik, úgyhogy filmünk végén már nem is gyújtják fel a villanyt. A baj csak az, hogy hősünk agyában megállás nélkül szaporodnak a fájó emlékek és az izgalmas múltú személyiségek, s a felettes én esetenként úgy húzza elő a megfelelő personát, mint hamiskártyás kabátujjából a piros ászt. Med professzornő némileg megilletődötten szemléli a kéretlen kísérleti alanyt, aki megállás nélkül disszociál, szája habzik, néha vicsorog és folyvást hazudik. Azután horogra akad a feltételezett tettes is: a drogos ideáltípusa – már ahogy azt a kriminális hiedelem leírja, a patikák alaplistás réme, aki legközelebb nyilván kéjgyilkosként vagy szadista Cseka-tisztként fogja szórakoztatni a nagyérdeműt. A gonosz lelket egy templomban (hol másutt?) kieresztik a test börtönéből, de ez mind kevés: a furfangos doktor őt is befogadja, mert az igazság kiderítéséhez minimum egy pszichopata én is szükségeltetik. A cselekmény ettől kezdve követhetetlen szintre bogozódik: a néző csak azt látja, hogy a jók egymással vannak, a rossz meg az ördöggel cimborál, aki viszont hűtlen barát, s csak a lélek tulajdonjoga foglalkoztatja.

Végül minden út a kómába vezet, R. Liotta muzsikus lelke belakja az álmok örök novemberét, ahol végre megint szerető apa és férj lehet: eközben azt sem hallja meg, amint Nat King Cole, a címadó melódia előadója – udvariasan, ám határozottan – távozásra bíztatja a sokktól még kába nézőket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1390