KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
   2018/május
'68 LÁZADÓI
• Vágvölgyi B. András: Rebellis tekintet Cinéma ‘68
• Ádám Péter: A forradalom délibábja Jean-Luc Godard 1968-ban – 2. rész
• Ádám Péter: Godard, a rettenetes
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Múlt-fogyatkozás Kádár-kori álmok
• Csákvári Géza: Szemben a gonoszsággal Beszélgetés Bogdán Árpáddal
• Bokor Ágnes: Modernkori rabszolgaság Beszélgetés Tuza-Ritter Bernadett-tel
• Kolozsi László: Magyar forgatókönyvírók I. Nem sablonos válaszok
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Az apai árnyék kiradírozása Sebastián Lelio
JÁTÉKSZENVEDÉLY
• Borbíró András: Kockamesék Társasjátéktól a filmig
• Sepsi László: A programozó neve Ready Player One
• Herpai Gergely: Dávid Góliátban Mecha játékok és filmek
FILMTÖRTÉNET
• Gervai András: Könyvek a Mesterről Fellini – négyszer
FESZTIVÁL
• Szalkai Réka: Veszedelmes mobilok Rotterdam
• Buglya Zsófia: Látásjavító gyakorlatok Graz – Diagonale
KRITIKA
• Margitházi Beja: Szemüveg nélkül Arcélek, útszélek
• Soós Tamás Dénes: Nincs újjászületés Genezis
• Tóth Péter Pál: Sós kútba tesznek Kifutás
• Baski Sándor: A sztratoszférába és tovább Lajkó – Cigány az űrben
• Gelencsér Gábor: A tizenharmadik apostol Mária Magdolna
MOZI
• Zalán Márk: Veszett vidék
• Benke Attila: Téli fivérek
DVD
• Pápai Zsolt: Megmaradt Alice-nek
• Kránicz Bence: Marston professzor és a két Wonder Woman
• Kovács Patrik: Marshall – Állj ki az igazságért!
• Benke Attila: Gyilkolj vagy meghalsz
• Géczi Zoltán: Az idegen
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Graz – Diagonale

Látásjavító gyakorlatok

Buglya Zsófia

A társadalmi párbeszéd eszközévé tehető-e a filmkultúra? Az osztrák film grazi fesztiválja ezzel kísérletezik évről évre.

A költői nevet viselő Diagonale az osztrák film fesztiválja, mi talán úgy mondanánk, filmszemléje. Aki fellapozza a katalógusát, könnyen azt hiheti – már a kreatív névadás okán is –, hogy egy nemzetközi fesztivál anyagát nézegeti. A filmek száma impozáns, a mintegy száz versenybe jutott alkotáson túl további hatvan-hetven látható a különféle történeti és panorámaszekciókban. A címek közül sok – L’Animale, Cops, Gatekeeper, Life Guidance, Beyond – An African Surf Documentary, I’m a bad guy, Weapon of Choice – eleve nemzetközi. Beleolvasva a leírásokba, a témák változatosságára, országhatárokon túlmutató fontosságára leszünk figyelmesek. Az is feltűnik, hogy az alkotók átlagéletkora harminc és negyven között lehet, és hogy a női szerzők aránya jólesően magas, röviden: egy nyitott, megújulni képes alkotói kör munkáiból láthatunk válogatást. Akinek személyesen is sikerül eljutnia a grazi fesztiválra, az ezen felül azt tapasztalja, hogy a vetítések eseményszámba mennek. A versenyfilmek négyötöde premier vagy ősbemutató, a filmjüket elkísérő alkotók jelenléte pedig vonzza a közönséget, idén közel 32 ezer látogatót.

Valóban ilyen sikeres az osztrák film? Sok szempontból igen. Az alkotások száma, megvalósításuk színvonala meggyőző; idén a fesztiválra 500 hosszabb-rövidebb művet neveztek. A filmszakma támogatására fordított közpénz összege évek óta 72 és 80 millió euró között mozog, ami nemcsak gyártásra, hanem egy komplex támogatási rendszeren keresztül a filmkultúra egészére, például filmfesztiválokra és filmmegőrzésre is fordítódik. A filmes terület kimutatásai egyébként lenyűgözőek, az Osztrák Filmintézet éves beszámolói részletekbe menő képet adnak a gyártás, a forgalmazás, a mozizás egészéről, a támogatottak és a foglalkoztatottak számáról, körülményeiről, beleértve a televíziókban dolgozókat és a bérmunkákat végzőket is. Egyszóval: ez a terület ismerni akarja magát, és azt akarja, hogy mások is megismerjék. Az osztrák filmek jelen vannak a világ nagy fesztiváljain; a magyar mozikba az idei Diagonale programjából három (versenyen kívül vetített) koprodukció jutott el: Michael Haneke osztrák-francia-német Happy Endje, valamint a kisebbségi osztrák részvétellel készült Teheráni tabuk Ali Soozandeh-től és néhány vetítés erejéig Valeska Grisebach Westernje, a tavalyi Cinefest fődíjasa. A sikereket beárnyékolja, ami kritikaként gyakran elhangzik, hogy az osztrák filmek a hazai mozikban nem teljesítenek elég jól, alig néhány ugorja meg a százezres küszöböt, és díjak ide vagy oda, sokuk már 5-6000 nézőnél megtorpan. Tény, hogy az osztrák filmek piaci részesedése továbbra is alulról súrolja az 5 százalékot.

Ennek fényében még komolyabb eredmény, hogy márciusban egy hétre megtelnek a grazi mozik, különösen hogy ez nem kifejezetten a populáris műfajoknak szól, hanem például a dokumentumfilmeknek, az újabban innovatívnak mondott kísérleti munkáknak és a történeti programoknak, idén például „a vidék” témáját körüljáró tévé- és filmtörténeti válogatás darabjainak. Az ilyen felkínált tematikák, társadalomkritikai hangsúlyok mindig is jellemezték a fesztivált, ami egyfelől felelősségérzetről, másfelől irigylésre méltó szuverenitásról árulkodik. A fesztivál megbízott intendánsainak, a felkért kurátoroknak és zsűriknek karakteres az ízlésük, bátran és kreatívan válogatnak. A megfogalmazásban mindig ott van, hogy ez az ő személyes választásuk, nem pedig a szakma vagy valamilyen egyetemes kánon megnyilvánulása. Jellemző példa erre, hogy a fesztivál életműdíját is, amelyet minden évben a megnyitón adnak át egy színművésznek az osztrák film szolgálatában szerzett érdemeiért, egy szakmai zsűri ítéli oda legjobb belátása szerint. Ez a véleményalkotás szabadsága – és felelőssége, ami a fesztivál megannyi pontján megnyilvánul, és azért sem mellékes, mert az autonómia kifejeződése egy olyan művészeti területen, ahol a függetlenség – anyagi értelemben legalábbis – mindig korlátozott.

De miről lesz emlékezetes a 2018-as fesztivál? A mozivászonra szánt dokumentumfilmek gazdag kínálatáról mindenképp. Elsőként talán Ruth Beckermann Waldheim keringője című, a Berlinalén díjazott alkotását érdemes kiemelni. A szerző, aki elsősorban személyes hangvételű esszéivel évtizedek óta biztos pont az osztrák filmben, archív felvételek segítségével beszéli el annak a botránynak a hiteles történetét, amely Kurt Waldheim egykori ENSZ főtitkár 1986-os államfői jelölése, majd megválasztása idején robbant ki. Az ország első emberének életrajzából kifelejtett, később a felbukkanó bizonyítékok ellenére tagadott-elbagatellizált Wehrmacht-kötődés ténye egy csapásra felszínre hozta a náci múlt egész társadalmat érintő, kibeszéletlen örökségét, s ezzel utat nyitott egy fájdalmas megtisztulási folyamat előtt. A címben nevezett keringő arra a körkörös retorikára utalhat, amellyel a karrierdiplomata – mint egy légies mozgású parkett-táncos – minduntalan kipördült a neki feltett kérdések elől, mozgósítva mindazokat a közhelyeket (parancsra cselekedtem, én is áldozat voltam, ott sem voltam, nem tudhattam…), amelyek évtizedekre lehetővé tették a felelősség kérdésének kollektív hárítását, elhallgatását.

Az elhallgatás kultúrájához kapcsolódik Fritz Ofner és Eva Hausberger Weapon of Choice című munkája is, amely az egyik legkelendőbb osztrák exportcikk nyomába ered, és egy, a bécsi valcernél távolabbi zenei világot hoz képbe. Nem közismert, hogy a gengszter rapben számtalanszor megénekelt félautomata fegyver, a rímek miriádjainak képzésére alkalmas „glock” osztrák találmány. Egy „kis” alsó-ausztriai családi vállalkozásban készül az a most már évi másfél millió darab, amelyet könnyű kezelhetősége és megbízhatósága miatt az osztrák hadseregtől az amerikai rendőrségig a világon mindenütt használnak. A komoly kutatómunkával elkészített film nemcsak a fegyverkereskedelem láthatatlan tartományába enged bepillantást, hanem a fegyverkezés kultuszába is. Megszólalnak lelkes fegyvergyűjtők, lőoktatók, rapperek, értelmetlen lövöldözések áldozatainak hozzátartozói, de hivatásos katonák is, például egy Szaddam Husszein elfogásáért kitüntetett veterán, akitől megtudhatjuk, hogy a diktátor is egy glockkal védte magát. A film kitűnő példája annak az osztrák dokumentumfilmekben gyakori gesztusnak, amivel az alkotók egy lokális témát univerzálissá tágítanak (avagy kibontják egy univerzális téma helyi vonatkozásait).

Sok film megérdemelné az említést, köztük az A Memory in Khaki Alfoz Tanjourtól, amelyben az Asszad-diktatúra és a szíriai háború borzalmai, egy valaha szép volt, mára eltűnt Damaszkusz emléke idéződik fel személyes, töredékes visszaemlékezésekben, távol a publicisztikától, költői szépségben. Ruth Kaaserer Gwendolynja portré egy felszabadítóan öntörvényű emberről: Gwendolyn Leick antropológusnőről, aki – filigrán alkata dacára – 52 évesen a súlyemelésben talált új kihívást, és végül háromszoros világbajnokként vonult vissza a versenysporttól. Nikolaus Geyrhalter Építési intézkedés című, a Diagonale kategóriadíját elnyert művének címe a politikai szómágia jegyében fogant. A Brenner-hágón felhúzandó határkerítés kilátásba helyezése, amellyel a 2016-ban vizionált migránstömegeket tervezték megállítani, érzékeny ponton érintette a helyi lakosokat, hiszen Dél-Tirolt határolta volna el ismét Tiroltól. Geyrhalter a tőle megszokott, türelmesen szemlélődő módszerrel, interjúalanyai integritását megőrizve ad képet a régió lakóinak közérzetéről, aggodalmairól, józan ítélőképességéről, legyenek akár határőrök, lelkes hagyományőrzők vagy a helyi próbafúrásokon dolgozó vendégmunkások.

Ami a játékfilmeket illeti, idén kifejezetten erős volt a mezőny, elsősorban a kitűnő színészi alakításoknak köszönhetően. Most tűnik fel, mennyire magasra került a mérce az utóbbi időben, mennyire hiteles arcok népesítik be az osztrák filmeket a legkisebb szerepekig. A színészek éltetik Christian Frosch Murer – Egy per anatómiája című klasszikus tárgyalótermi filmjét, amely megnyitotta, majd meg is nyerte a fesztivált. Franz Murer, a kegyetlenségeiről híres, „vilniuszi mészárosként” is emlegetett SS-tiszt 1963-ban került bíróság elé Ausztriában, ahol politikai nyomásra, az egybehangzó tanúvallomások sokasága ellenére valamennyi ellene felhozott vádpontban felmentették (boldogan élt 1994-ig). A színészeknek, elsősorban a címszereplő Karl Fischer hátborzongató jelenlétének köszönhető, hogy az eredeti jegyzőkönyvek alapján írt, a hitelesség imperatívuszának alárendelt szövegkönyv valódi drámává válik a vásznon. Nem maradhat említés nélkül Barbara Albert új, ötödik nagyjátékfilmje, a Fény (nemzetközi címén Mademoiselle Paradis) sem, amely az érzékek filmje, ismét egy remek színésszel, a Cristian Mungiu Érettségijéből ismert Maria Dragusszal a főszerepben. A rokokó arisztokrácia világában játszódó történet hőse létező személy, a 18. század végi Bécsben élt, gyermekkorában megvakult zongoravirtuóz, Maria Theresia „Resi” Paradis. Az ő „nézőpontjából” ismerjük meg történetét, kalandos gyógyulási kísérletét, ami azt eredményezi, hogy a rendkívül gazdag, korhű látvány közepette is folyamatosan arcának rezdüléseire, hanghordozására, egyszóval belső tapasztalataira irányul figyelmünk. A testi, a gyermeki, a társadalmi kiszolgáltatottság mély, láthatatlan rétegei tárulnak fel előttünk.

Akár a fesztivál egésze leírható egyfajta látásjavító terápiaként. A Diagonale a művek révén azokat a rejtett kulturális, társadalmi összefüggéseket helyezi a fókuszba, amelyeknél elidőzni a hétköznapokban ritkán nyílik alkalom. A filmfesztiválok kiváltsága, hogy megteremthetik a rálátás eme kivételes pillanatait. Megmutatkozhat az, hogy a film több fogyasztási cikknél, több a nemzetgazdaságot erősítő ágazatnál, több művészetnél, több a megismerés, a dokumentáció és a társadalmi kommunikáció eszközénél. Több ezeknél, hiszen mindezek összessége egyszerre. Éppen ezért beszédes, mit üzen, mit hangsúlyoz egy ország a filmszemléjével és a díjaival.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13634