KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ártatlanok

Szekuláris megváltás

Teszár Dávid

Az Ártatlanok női balsorsokon keresztül mesél hitről és moralitásról a világháborús Lengyelországban.

 

A második világháború kevésbé ismert fejezetéhez tartozik az emberiesség elleni bűntettek azon köre, amelyet szovjet katonák követettek el a nőkkel szemben Berlinben és az odafelé vezető úton. Berlin megerőszakolásáról elsőként egy brit hadtörténész, Anthony Beevor írt részletesebben a 2000-es évek elején, noha anonim beszámolók már az 1950-es évektől kezdve hozzáférhetővé váltak. Az áldozatok közül a nevét felvállalva Gabi Köpp értekezett elsőként a jelenségről 2010-ben: ő 15 esztendős volt, amikor csapatostul becstelenítették meg a szovjet katonák.

Az eddig párkapcsolati drámákban (Biztos kezekben, Nathalie...) és kedélyes romkomokban (Legkedvesebb rémálmom, A monacói lány) utazó, francia Anne Fontaine e megrendítő traumát teszi meg kiindulópontnak, egyúttal pedig rámutat a nőkkel szembeni brutális terror pervazív jellegére, amikor 1945 végén egy lengyel apáca kéri kétségbeesetten a francia Vöröskereszt fiatal orvosnőjét, Mathilde-ot (Lou de Laâge), hogy vezessen le egy szülést a saját konventjükben. (A sztori egy valós alak, Madeleine Pauliac beszámolói alapján készült, aki Lengyelországban teljesített orvosi szolgálatot a második világháború végén.) Utóbb kiderül, hogy nemcsak egyetlen szerzetesnőt ejtettek teherbe a szovjet katonák, ezért az orvosnő titokban visszajár hozzájuk és segít a megerőszakolt, mély hitválságba került nőkön, akik, élükön a konvent vezetőjével, mindent megtesznek azért, hogy ne tudódjon ki az intézmény bezárását kilátásba helyező, szégyenteljes hír.

Fontaine nyomasztó atmoszférájú, ólomsúlyú mozija két oldalról vizsgálódik: egyrészt a női vezető szerepkörét járja körül a rideg dogmatizmust képviselő, mélyen hívő szerzetes főnővér (az Ida alkoholista nagynénjét megformáló Agata Kulesza kiváló alakításában) és a kommunista munkáscsaládból származó, gyakorlatias Mathilde alakján keresztül, különös tekintettel a megszületett gyermekek sorsára, másrészről pedig a nemi erőszak végletes traumájára adott különféle válaszreakciókat tekinti át, s ennek kapcsán ruházza fel arccal az egyes apácákat és apácanövendékeket. (Az Ártatlanok tematikai és hangnembeli szigorát enyhítendő egy szerelmi szálat is beleszőttek a történetbe.)

Tekintve, hogy a háborús vis maior ezen speciális esetére kevésnek bizonyulnak a keresztény szentenciák a főnővér részéről, a francia rendezőnő igen kevés reményt lát a rideg és érzéketlen intézményesített egyházban. Ezzel szemben a hitetlensége miatt kezdetben lenézett orvosnő jelentékeny talpraesettségről és gyors észjárásról tesz tanúbizonyságot, amikor egy jól irányzott, meggyőző hazugsággal elhárít egy további potenciális kálváriát. Fontaine súlyos hitpróba elé állítja filmje valamennyi szereplőjét és felveti annak a lehetőségét, hogy a morális pragmatizmus felette áll a vallási doktrínáknak: az Ártatlanok tanúbizonysága szerint egy ilyen tragikus eseménysorozat után a külső előírások ellenére sem lehet ugyanúgy tovább élni, mint eddig. Nem véletlen, hogy a pszichológiai támasz nélkül maradt, megerőszakolt nők közül a konvent vezetőjének jobb kezét, a világi múlttal rendelkező Mariát emeli ki legfőképp a direktornő, aki józanságával és együttérző emberszeretetével igyekszik tompítani a főnővér szélsőséges dogmatizmusát.

Fontaine alkotása nem közelíti meg az Ida formatudatosságát, de hasonlóképp igényesen fényképezett, sallangoktól mentes munka, híven a bencés apácák szabályozott napi rutinjához és puritán kolostorához. Az Ártatlanok tehetséggel egyensúlyozva elkerüli a melodrámai túlzásokat, s hű marad önmaga szigorához egészen a zárlatig: ekkor ugyanis egy huszárvágással felold minden problémát. Ez kiváltképp egy olyan, egyébként jól megírt és gazdagon rétegzett munka esetében hangzik falsul, amely szerint a hit „huszonnégy óra kétség és egy perc remény.

 

ÁRTATLANOK (Les Innocentes) – francia-lengyel, 2016. Rendezte: Anne Fontaine. Írta: Sabrina B. Karine, Pascal Bonitzer, Alice Vial. Kép: Caroline Champetier. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Lou de Laage (Mathilde), Agata Buzek (Maria), Agata Kulesza (Tisztelendő Anya), Vincent Macaigne (Samuel), Thomas Coumans (Gaspard). Gyártó: Aeroplan Film / Mars Films / Mandarin Cinema. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 115 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13056