KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

A túrkevei angol báró

Sursum corda

Molnár Gál Péter

Egy magyar, aki megteremtette az angol filmgyártást. Korda, míg magyar filmrendező idehaza, többnyire a világirodalmat viszi vászonra, amikorra angollá lesz, bevezeti a pesti kávéházi szemléletet a világtörténelembe. Korda Sándor száz esztendeje született.

 

Szívüket fölemelni a címbeli szavak szólítják a szentmisékben a hívőket. Korda Sándor, pesti újságíró – aki egymaga megalapozta a magyar filmkritikát – vezetéknevéből szójátékot csinált, és írói álnévként a Sursum fedőnevet használta. Névválasztása korántsem kegyes gondolkodásra mutat. Inkább leleplezi, hogy az irodalmi tekintélyére vagy újdondászi szavahihetőségére sokat adó fiatalember álnév mögé bújik, de csak azon esetekben, amikor a vásári vígságnak, mutatványos vacaknak tekintett filmet komolyan fölfogó kritikáit kell szignálnia. Korda Sándor egy híján húsz, amikor 1912-ben filmkritikákat ír a Világ című napilapba, a Nyugatba, valamint Pesti mozi címen lapot indít Várnai Istvánnal.

A Sursum corda fölszólításra válaszol a gyülekezet: Habemus ad Dominum! Fölemeltük szívünket az úrhoz. A mozihívők fölemelik szívüket századik születésnapján Sir Alexanderhez, Korda úrhoz (1893. szeptember 16.)

Túrkevei angol báró. Lorddá ütött pesti firkász. Egy magyar, aki megteremtette az angol filmgyártást. Sok ennyi a jóból. Szemérmesen elfordítjuk tekintetünket a sóvárgott világsiker elől, szerényebb pályafutású, szerényebb tehetségeket tukmálunk emlékezetünkre.

A személyi állomány Trianonja: az elcsatolt tehetségek. Panaszosan átpillogunk a palánkon: lám, odaát a szomszédnak virít a kikergetett magyar zseni, az idehaza kutyába sem vett. Valahányszor fordul a kerék: átűzik a határon mindazokat, akik fölvirágoztathatták volna itthon kertecskéjüket. Korda elmenekült a Tanácsköztársaság bukása után, mert filmgyárosként önmagát államosította, tőkésként forradalmasított. Bécsben talált menedékre Kollowrath gróf filmgyárában. Majd Berlin. Majd London. Vitte magával elmenekülő testvéreit, a rendező Korda Zoltánt (Dzsungel könyve) és festő öccsét, Vincét. Vitte a London-film dramaturg-forgatókönyvírójául Ady barátját, Károlyi Mihály külügyi államtitkárát, Molnár Ferenc sógorát, a drámaíró Bíró Lajost. Kicsiny magyar csoport Londonban. Túrkevéről hoztak annyit, hogy angolabbak lehessenek az angoloknál.

Korda, míg magyar filmrendező idehaza, többnyire a világirodalmat meg a magyar irodalmat viszi vászonra. Amikorra angollá lesz: bevezeti a pesti kávéházi szemléletet a világtörténelembe. Legszemélyesebb rendezői sikereit hálószobaszemszögből elbeszélt történelmi filmjeivel kelti: Szép Heléna szerelmei (1927) VIII. Henrik magánélete (1935), ahol a címszerepért az addig ismeretlen Charles Laughton Oscart kapott, a felesége – Elsa Lanchester – játszotta Anne de Clèves-t, Annát, Korda második felesége – Merle Oberon – pedig Boleyn Annát; Don Juan magánélete (1934) követte a sorozatot, amihez hozzáadhatjuk a magánemberként ábrázolt Rembrandtot (1936) és a budoár-szemléletű Lady Hamiltont (1941).

Bíró írta többnyire a forgatókönyveit. Mintha egy pesti kávéházból vászonra pletykálták volna egy holland piktor életregényét, vagy kitekintettek volna a New York kávéházból Nelson admirálisra. Volt idő, amikor Korda sikereit úgy értékelték, mintha Harsányi Zsolt vagy Surányi Miklós cseppent volna a moziba. Jóllehet Stefan Zweig és Emil Ludwig könyveit is a történelembe beavatottság érzete tette annyira népszerűvé. Korda filmjei, a háta mögött hagyott bukott forradalom tapasztalataival részt vettek a tekintélyek trónfosztásában. Hősei koturnusz nélkül, papucsban járkáltak. Alexandrinusok helyett Sir Alex üzleti nyelvét beszélték. Tegeződtek a történelem nagyjaival.

A London-filmnél a festő Korda Vince játszotta azt a szerepet, amit a Metrónál – alapításától 1956-ig – Cedric Gibbons. Meghatározta a látványt, a képzőművészeti fogalmazást. Bátyja rendezői szemléletével tökéletes összhangban a Korda-filmek szűziesen fehér oszlopokat, vadonatúj tróntermeket, a korabeli modern lakberendezésekkel pertuban álló, makulátlan palotabelsőket mutattak. Újdonat kastélyokban laktak a történelmi személyiségek. Frissen meszelt falak közt élték mindennapjaikat. A magánéleti békaperspektívából mutogatott szobroknál eredetibb újítás volt a szcenikai változtatás. Mindaddig antikban laktak a történelmi drámák szereplői. Mintha a történelem eredetileg romokban zajlott volna le. Természetesen az uralkodók nem romnak építették lakhelyüket, hanem koruk legmodernebb technológiájával emeltettek frissen mázolt épületeket.

Kordáék megszüntették az antikizáló szemléletet. Hálószobahíreszteléseknél ez közelebb hozta a történelmet az újságolvasókhoz. (Gondoljunk csak a magyar drámairodalom naftalinból megújulóan előrángatott mentéire, kasírozott kastélyaira és föstött tróntermeire, a kiszellőztethetetlen jelmezkölcsönzői szagra, amely áthatja történeti drámáink műantikvitását.)

Az elbukott világfölforgatási kísérlet, az elveszített forradalmas remények fordították paródiába a mindaddig tragikusan énekelgetett történelmi szomorújátékokat. A kiábrándultság lefokozta az addig hősiesnek tartott drámai közhelyeket. Korda megváltoztatta a látószöget. A vélekedés modorát. Módosított az elragadtatottság divatján.

Rendezői munkásságára vall színész fölfedezettje, Charles Laughton. Kosztümös szerepeiben, közismert szarkasztikus pátosszal, leleplező arcjátékkal, színes gesztusokkal játszott. Ugyanazzal a büszke újdonsággal, mint Háy Gyula Isten, császár, paraszt (1952) című drámájának históriakezelése a kulisszák mögé mutogató iróniával.

Kordára jellemzőek mindazon filmek is, amiket nem maga rendezett, hanem producerként rendeztetett. Az öccse készítette Dzsungel könyve (1942) vagy a Bagdadi tolvaj (1940), ahol bombázó repülőgép helyett mesés repülőszőnyeg bűvölte el a mozinézőket, a Powell–Pressburger forgatta Hoffmann meséi (1951) de még az Olivier-féle III. Richárd is (1936) békés meséskönyvek lapozgatását kínálják fölzaklatott szíveknek. A háború alatt (1942) producere lett Lubitschnak, a Lengyel Menyhért filmnovelláját földolgozó Lenni vagy nem lenni munkálatainál. Égetőn komoly dolgokról vidáman beszélt. Szívszorító problémákból nevetést támasztott. Lefitymálandó mindez. Kiokoskodhatják salabakterek, hogy a Molotov–Ribbentropp-paktum utáni világhelyzetet hamis derűvel befuttatta a filmkereskedelem. Mégis maradandónak bizonyult a Korda-kínálat. Megmutatta: elmúlik a történelem, megmarad az emberi derű. Fityiszt sem érnek a történelem nagy alakjai, de emlékezetes marad egyetlen emberi gesztus.

Korda semmiségei valószínűleg meghamisítják a történelmet, mégis megmaradnak az emberek számára; a Nagy Aranytallérokat köznapi apróra fölváltó vígságok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/11 42-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1294